Interjú Hajdú Mártonnal, a Külkereskedelmi Kar volt hallgatójával, aki 2005 óta Brüsszelben, az Európa Bizottságnál dolgozik. Gyermekkorában azt mondta neki valaki, amikor éppen csodálta a TV-ben szereplő szőke színésznőt, hogy sem nem elég szép, sem nem elég gazdag, hogy ilyen felesége legyen, ellenben az eszével még viheti valamire. Ehhez viszont tanulnia kell.

Hát ő megtette. Olvasd tovább!

 

Mesélj egy kicsit magadról!

2001-ben végeztem a Külkereskedelmi Főiskola (egyetemünk jogelőd intézménye) angol nyelvű képzésén, pénzügy szakon, majd fél évet a bredai partner főiskolán töltöttem. Utána Németországban és az Egyesült Államokban tanultam és dolgoztam – a Külkeren szerzett diplomák mindig jó ajánlólevélnek bizonyultak. 2005 óta dolgozom Brüsszelben. 2010-ig versenypolitikával foglalkoztam az Európai Bizottságban majd 2011-2015 között Magyarország EU melletti képviseletének szóvivője voltam. Jelenleg pedig az Európai Bizottság tudományos kutatóközpontjának kommunikációs vezetője vagyok.

Feleségemmel 3 gyermeket nevelünk. Emellett amatőr hosszútávfutó és egy oktatási célú szimulációs játék egyik alapítója vagyok (www.negomoot.eu).

Miért döntöttél végül a továbbtanulás mellett?

Valaki gyermekkoromban azt mondta, amikor éppen csodáltam a TV-ben szereplő szőke színésznőt, hogy ahhoz nem vagyok elég szép, hogy ilyen feleségem legyen, a család meg nem elég gazdag hozzá, ellenben az eszemmel még vihetem valamire. Ehhez viszont tanulni kell. Azt gondolom, hogy még mindig az egyetemi diploma az egyik legfontosabb eszköz ahhoz, hogy magunknak tetsző módon alakíthassuk az életünket. Nekem ez annyira bejött, hogy a szép, szőke (és okos!) feleségemet is a Külkeren ismertem meg.

Miért a BGE-t választottad? Miért szerettél ide járni?

Középiskolás koromban kezembe került Paul Samuelson Közgazdaságtan című alapműve és szabályosan beleszerettem. Ezek után az irány adott volt és a nyelvek miatt egyértelmű volt, hogy a Külkerre jelentkezem. Jó döntésnek bizonyult, mert életre szóló barátokat és tapasztalatokat szereztem és kijuthattam Hollandiába tanulni Németországba pedig dolgozni.

Mit tanácsolsz a most felvételizőknek?

Sportoljanak és olvassanak sokat. Illetve barátkozzanak, mondjanak mindenre igent (ami nem illegális vagy nyilvánvalóan veszélyes) mert ezek lesznek az utolsó „békeévek” a munka és a család előtt, és tanuljanak nyelveket (a legjobb külföldi barátokkal). A többi kialakul. De csak abból tud kialakulni, amit láttál, hallottál, megtapasztaltál, megcsináltál. És ez elsősorban nem pénzkérdés! Előbb-utóbb mindenki megtalálja a saját lehetőségeit. Én például tolmácsolással és fordítással kerestem meg a pénzt arra, hogy utazgathassak és tanulhassak szerte a világban. Saját magam találtam ki és intéztem el mindent. Emellett azt mondom, hogy sportoljanak, olvassanak sokat, tanuljanak nyelveket.

Már a felvételi előtt tudtad, hogy nemzetközi karriert szeretnél?

Én is, sok más hallgatótársamhoz hasonlóan a magyarországi multiknál lévő karrierben gondolkodtam, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy ennyire kinyílik a világ és mi is mehetünk,

nem csak hozzánk jöhetnek. Ma már az EU-nak köszönhetően ez másképpen működik. Ki kell próbálni sok mindent és megnézni, hogy ami igazán tetszik, abban hol, milyen lehetőségek vannak, és odamenni. Amerikai főnököm a pályaválasztás kérdéseivel kapcsolatban mindig azt mondta: ha beleteszed a szívedet, akkor a siker előbb-utóbb, néha váratlan módon, de jönni fog.

Milyen támogatást kaptál az egyetemtől, oktatóidtól, hallgató társaidtól a nemzetközi céljaid eléréséhez?

Az angol nyelvű képzés óriási lehetőség volt. Más nyelv, más kultúra, és a diákok akiket ez vonzott – erős, válogatott csapat, akikre nagy örömmel gondolok vissza és akik közül néhányhoz máig szoros kapcsolat fűz. A tanárok közül is számos kiemelkedő egyéniségre emlékszem, Sajósiné dr. Kováts Magdolna, Gáspár Tamás, stb., akiktől nagyon sokat kaptunk tudásban, de világlátásban is. Végül, de nem utolsósorban, a külföldi ösztöndíj-lehetőség, és az AIESEC-nek köszönhető szakmai gyakorlat – ezek nélkül ma kevesebb lennék, és biztosan nem itt tartanék.

Képzéseinkről és nyílt napjainkról tájékozódj itt! A jövőd itt kezdődik!