Mihály Luca, a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karának (GKZ) hallgatója duális képzésben vesz részt, amelynek során a hallgatók tanulmányaik felét vezető cégeknél töltik komoly szakmai gyakorlatot szerezve. A BGE hat népszerű alapképzési szakán érhető el ez a fajta képzés, és diákok mintegy 100 partnercégből választhatnak gyakorlati helyet. Nem ritka, hogy a képzési idő végére el is tudnak helyezkedni az adott vállalatnál.
Luca arról is mesél, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a munkát és a tanulmányait. Olvasd tovább!

 

Mesélj egy kicsit magadról!

Egyetemi tanulmányaim mellett számos elfoglaltságom van, hiszen a duális képzési rendszer résztvevőjeként két éve dolgozom egy zalaegerszegi vállalatnál. Életem nagy részét képezi a zenélés, a próbák és a fellépések mindennaposak, nagyon sokat utazom. Mindemellett imádom a természetet, talán emiatt is szerettem bele a lovassportba, két ló büszke tulajdonosa vagyok. Régebben szabadidőmben filmvágással is foglalkoztam, ma ezt már jelenlegi duális munkahelyemen kamatoztatom, marketing illetve arculattervező munkákat is végzek.

Miért döntöttél végül a továbbtanulás mellett?

Számomra nem volt kérdéses, hogy továbbtanulok. Mivel nagyon sok múlik az intézményen és az oktatás minőségén, nagyon utánajártam az egyetemeknek a pályaválasztásnál. Már középiskolában hallottam a duális képzésről, illetve ismerőseim, akik a BGE-re jártak és már akkor részt vettek a képzésben, sokat meséltek róla. Nagyon meggyőző és érdekes volt az egyetem kínálata, így végül a beadtam jelentkezésem a BGE-re. Emellett párhuzamosan részt vettem egy interjún az akkor alapjait fektető, a BGE duális képzési rendszerében aktív partnerként közreműködő zalaegerszegi Tesztpályánál. Felvettek, és azóta is a tanulmányaim keretében náluk dolgozom..

Miért a BGE-t választottad, és miért szeretsz ide járni?

A BGE egy nagyszerű lehetőség, hiszen számos szegmensben alkalmazható tudást kínál, így az egyetem elvégzése után könnyebben találhatok állást. Nagyon szeretem a zöld környezetet, és tudtam, hogy a zalaegerszegi kar elnyerte a „Zöld Kampusz” címet. Ez is megerősített abban, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Karára jelentkezzek. A már említett duális képzés is kiemelkedően fontos szempont volt számomra. Ez az egyetemi kar nem túl nagy, nagyon családias a hangulat, viszont nyitott az új lehetőségek felé, és így rengeteg új élményt, tapasztalatot lehet itt szerezni. Nagyon aktív a hallgatói élet és számos intenzív kurzuson, idegen nyelvű workshopon vehettem részt a szomszédos Nagykanizsától a több ezer kilométerre fekvő Isztambulig. Ezek során nyelvtudásom, üzleti érzékem fejlődött, és új ismerősöket, barátokat szereztem.

Duális képzéses hallgatóként hogyan tudod összeegyeztetni a napi munkát, a tanulást és az egyéb elfoglaltságaidat, hiszen zenélsz, énekelsz szabadidődben?

Szinte minden napom előre fixált programokból áll, éppen ezért fontos, hogy az időmet megfelelően osszam be, máshogy nem működne. Még is így sokszor nehéz összeegyeztetni a munkahelyi, egyetemi és a szabadidős foglalkozásokat. Viszont megéri, hiszen a függetlenség érzése nagyszerű és egyedülálló, amit nem sikerült volna elérnem a havi fix, rendszeres fizetés nélkül, amit a duális képzés biztosít. Így már a szüleim nélkül élek, és saját háztartást tartok fent!

Mit tanácsolsz a most felvételizőknek?

Hogy ne aggódjanak sokat! A pihenés nagyon fontos ebben az időszakban. A legfontosabb, hogy olyat képzést válasszanak, ami érdekli őket, amit szeretnek csinálni, hiszen később a munkájuk is ez lesz. Ha bárki hasonló cipőben jár, mint én, tehát a kreativitás és a művészet a fő erőssége, viszont ezek mellett egy az üzleti életben jól használható versenyképes diplomát szeretne, a BGE-n ez is megoldható. A tanulás és munka mellett itt a hobbira is marad időm, ráadásul a duális képzésben kamatoztatni tudom a kreativitásomat.

Milyen a hallgatói élet a BGE-n?

Mindenki ismer mindenkit, barátságosak az emberek, segítünk egymásnak, közösen szervezünk programokat. A tanár-hallgató kapcsolat a kis létszám révén kiemelkedő, igényeinket, kéréseinket nem hagyják figyelmen kívül. Zeneimádóként külön kiemelném a kollégiumi „zeneszobát”, ami egy szuper dolog!

Nyílt nap: 2020. február 1.

A Budapesti Gazdasági Egyetem képzéseiről további információt ezen az oldalon találhattok!