Idén nyáron a Budapesti Gazdasági Egyetem újra megszervezi a Középiskolások Nyári Egyetemét 2019. augusztus 10-14. között, Erdőtelken.

A tavalyi évben nagy sikernek örvendett, bízunk benne, hogy idén is felejthetetlen lesz!

A táborban olyan középiskolások vesznek részt, akiket érdekel az üzleti világ, a vállalkozások és üzleti modelleik felépítése, valamint szívesen kipróbálják a projektmunkában való együttműködést, az ötleteléstől egészen a megvalósításig. A diákok a tábor alatt közelebbről megismerhetik a Budapesti Gazdasági Egyetemet, ugyanis a programok egy részét az egyetemi oktatók tartják, ők fogják mentorálni és segíteni a résztvevők munkáját.

Amire mindenféleképpen szükségük lesz a résztvevő diákoknak, az a  kreativitás, a jó problémamegoldó képesség, illetve rengeteg együttműködés és csapatmunka.  Az interaktív feladatok és előadások a való életből vett példákon keresztül érintik majd az üzleti közgazdaságtan, kommunikáció, és menedzsment világát. A nyári egyetemen való részvétel nem igényel előzetes gazdasági ismereteket, így bátran jelentkezhettek azok is, akik még csak most ismerkednek az üzleti világgal.

A Nyári Egyetem hallgatói személyiségfejlesztő workshopon, interaktív előadásokon, csoportos projektmunkákban, valamint egy sikeres vállalkozás, egy családi manufaktúra meglátogatásán fognak részt venni.

A Nyári Egyetem foglalkozásainak célja egyfelől a felsőfokú tanulmányokra való felkészülés támogatása szórakoztató, nem formális módon, másfelől pedig az egyetemi élet, és az egyetemi rendszerrel való megismerkedés biztosítása. 

Ne aggódj, ha idén nem vagy a résztvevő diákok között, jövő tavasszal ugyanis lehetőséged lesz jelentkezni, hiszen 2020 nyarán is megtartjuk a Középiskolások Nyári Egyetemét!

A Budapesti Gazdasági Egyetem képzéseiről további információt ezen az oldalon találhattok!