Szincsák Gergő nemrég fejezte be a mesterképzést a BGE Külkereskedelmi Karán nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon. Nem mellesleg az előkelő II. helyen végzett az OTDK-n, ahol pályaművét több publikációs lehetőséggel is díjazták. Érett fejjel határozott a képzés elvégzése mellett, melynek keretében a tudományos fokozatszerzés megszerzése mellett döntött. A vele készült interjúban azt is elárulta, hogy külföldön tanulni, barátságokat kötni szerinte a „legszámszerűsíthetetlenebb”, mégis az egyik legértékesebb része a felsőoktatásnak.

Mesélj magadról!

Látszólag teljesen összeférhetetlen tulajdonságokkal jellemezném magamat: a legálmodozóbb idealista és a legkeserűbb cinikus. Úgy tudom ezt feloldani, hogy antropológiailag ugyan pesszimista vagyok, tehát az egyént alapvetően lustának, rövidlátónak és önzőnek tartom a céljai eléréséhez, ugyanakkor kellő energiával, intelligenciával és gondolkodással ezt le lehet küzdeni és bármit el lehet érni.

A szabályok és a korlátok teljesen felfoghatatlan fogalmak számomra. Dr. Loss Sándor – egykori oktatóm -szavai jutnak mindig az eszembe, amikor az előttem álló feladatokról elmélkedem: „Az értelmiségi ember feladata kétségbe vonni mindent, ami látszólag magától értetődik.” Alapvetően arra törekszem, hogy a hagyományostól eltérő módszerek és elképzelések nyerjenek teret.

Az életet javarészt egy sakkjátszmában látom, ahol mindig új taktikákon, stratégiákon és lehetőségeken kell törni a fejünket. Megpróbálni egy lépéssel mindig a többiek előtt haladni, de nem a lelkiismeret nélküli cselekvés lehetősége miatt, hanem a saját mozgásszabadság biztosítása érdekében.

Miért döntöttél úgy, hogy folytatod a tanulmányaidat a mesterképzés keretében?

Alapképzést követően tudatosan adtam magamnak egy kis időt. Majd amikor rohamtempóban, démoni ábrázattal láttam közeledni a 30. születésnapomat és a munkaerőpiac is merőben más képet mutatott, mint a végzésem idején, úgy döntöttem, kifehérítem az életemet és némi kompromisszumot kötve a képességeim és a lehetőségeim koordinátarendszerében, két évet adtam magamnak arra, hogy komolyabb szintugráshoz is elégséges tartalommal töltsem ki papírokkal nem igazolható önéletrajzomat. Egy szolgálatóipari multinál helyezkedtem el középvezetőként és miután a feladat sem intellektuálisan, sem szakmailag nem jelentett kihívást; adta magát a felismerés, hogy elvégezzem a mesterképzést.

Nemrégiben az OTDK-n II. helyezést értél el. Mesélsz a versenyről? Mit adott neked és milyen szerepet játszik, játszott a tanulmányaidban?

A XXXIV. OTDK-n egyénileg második helyezést értem el és a pályaművemet – ami a minimálbérszabályozás gazdaságpolitikai hatásáról, illetve aktuális kérdéseiről szól – több publikációs lehetőséggel is díjazták. A verseny, illetve maga a kutatás kiváló gyakorlóterepet kínál arra, hogy bizonyos társadalmi-gazdasági kérdésekben az ember kellőképpen elmerüljön, feltárja a problémát feszítő ellentmondásokat, mozgatórugókat; végsősoron saját meggyőződését, világlátását és eszményeit is próbára téve ezzel. A témában való elmélyülés és a kutatás sikere végül új távlatokat nyitott meg előttem, és szeptembertől Dr. Sass Magdolna tanárnő témavezetésével doktoranduszi képzésemet is megkezdem. Egyébként az OTDK-s helyezés szabad szemmel is jól látható többletpontokat jelentett a felvételi eljárás során.

Szerinted milyen előnyökkel jár egy hallgató számára, ha továbbtanul és mesterdiplomát szerez?

A mesterképzés számos élethelyzetben páratlan előnyt biztosít azok számára, akik ügyesen sáfárkodnak lehetőségeikkel. Ki ne szeretné például még két évvel megnyújtani a gondtalannak tűnő iskoláséveket? Amit ráadásul arra is lehet fordítani, hogy akár a tudományos, akár a pragmatikus szakmaiság felé orientálódik az ember, mégis viszonylag kockázatmentesen vértezheti fel magát ismeretekkel. Ha kellőképpen agilis valaki, vállalati együttműködések, akadémiai pályázatok és ösztöndíjak, mecenatúrák keretében szerezhet magának hírnevet és nem ritkán még bevételhez is juthat.

És talán a legfontosabb az Erasmus. Ha alapképzésen nem tudtál élni a lehetőséggel, akkor a mesterképzésen még megteheted. Külföldön tanulni, ismeretet gyűjteni, barátságokat kötni szerintem a „legszámszerűsíthetetlenebb”, mégis az egyik legértékesebb része a felsőoktatásnak. Menjetek külföldre, vegyétek észre a jó példákat, aztán hozzátok haza az értékes tudást!

Te milyen külföldi tapasztalatot szereztél?

Az alapképzés tárgyi követelményeinek teljesítését követően két félévet töltöttem a hollandiai CAH Dronten University Management and Agribusiness programjában s szereztem másoddiplomát – az alapképzéshez kapcsolódó szakdolgozatot ezen időszak alatt írtam meg. A kiegészítő oklevél megszerzésén túl a külföldön való tapasztalat- és ismeretszerzés erős személyiségfejlesztő hatással bír. Nyitottabbá és empatikusabbá tesz, kompromisszumkeresésre, elfogadásra és megértésre tanít. A németalföldi társadalommal való rokonszenvem egy nem kritikamentes eszménnyé nemesedett kint tartózkodásom alatt.

Mi volt a legjobb élményed, tapasztalatod a mesterképzés alatt?

Az Egyetem szakkollégiumaiban elsősorban a tanároknak köszönhetően, ahogy nálunk is a Külkereskedelmi Karon Dr. Antalóczy Katalin tanárnő körül egészen pezsgő szellemi élet bontakozik ki. Ez a szakkollégiumon keresztül egyrészt szervezett formában is megnyilvánul; de például a TDK-n szereplő hallgatóit a tanárnő a legkülönfélébb nívós szakmai kutatásokba is hívja szárnyakat bontogatni. A szóban forgó XXXIV. OTDK-n helyezést elérő hallgatók például éppen most kezdünk el dolgozni egy olyan témán, amely hazánk helyét és szerepét mutatja be a globális értékláncokban.

Nem szeretnék megfeledkezni tehát annak az említésétől, hogy páratlan lehetőség mindez a kapcsolatépítésre. Számos igen kedves ismeretség született úgy a mesterképzés, mint a TDK ideje alatt.

Karrier és tanulás? Kell választani, avagy munka mellett elvégezhető a képzés?

Az emberi teljesítőképesség határa szinte végtelen, és ha az ember világosan megfogalmazott célok irányába halad, akkor az akadályokat nem leküzdi, hanem könnyedén teljesíti. Egyetlen percig nem éreztem, hogy a munka és a tanulás egymás rovására mennének, sőt nem tűnt úgy, hogy sportot, szórakozást, barátokat vagy bármi mást hanyagolnom kellett volna az elmúlt két évben.

Képzéseinkről és nyílt napjainkról tájékozódj itt! A jövőd itt kezdődik!