Horváth András az első diplomáját is a BGE-n szerezte még 2008-ban. Jelenleg egy Vas megyei nemzetközi és belföldi fuvarozással foglalkozó vállalkozás belföldi fuvarjaiért felel. Szerinte senki sem dőlhet hátra, ha már elvégzett egy iskolát, vagy megszerzett egy diplomát. Elébe kell menni a kihívásoknak, folyamatosan frissíteni kell szakmai tudásunkat. Ezért is döntött úgy, hogy visszaül az iskolapadba. A mesterképzésen ő volt a legidősebb a csoportban és nagyon élvezte, hogy fiatalok veszik körül és tőlük is tanulhat.

Mesélj magadról!

Az első diplomámat is a BGE-n szereztem még 2008-ban pénzügy és számvitel szakon. A tanulmányaim alatt, illetve azt követően is különböző lízingcégeknél dolgoztam először Zalaegerszegen, majd pedig egy hívásnak engedve Budapesten is. Ebben az időszakban hatalmas kapcsolati tőkét szereztem, ennek köszönhetően ismerem a mostani munkaadómat is. Jelenleg egy Vas megyei nemzetközi és belföldi fuvarozással foglalkozó 70-80 főt alkalmazó vállalkozásnál dolgozom. Én felelek a belföldi viszonylatú fuvarok tekintetében mindenért.

Miért döntöttél úgy, hogy folytatod a tanulmányaidat a mesterképzés keretében?

A munkám jellege miatt a mindennapok során folyamatosan stresszhelyzetben vagyok. Az egyik pillanatban elégedetten hátra dőlve szemlélődhetünk, azt gondolva mindent megoldottunk, a következő pillanatban történik valami, ami felborítja az egész addigi terveinket. Ugyanez igaz az életünkre is, a körülöttünk lévő világ folyamatosan változik, a társadalmi, gazdasági folyamatok – amelyekről korábban tanultunk – elkezdtek másként működni. Azt vettem észre, hogy a korábbi tanulmányaim és a jelenlegi, mindennapi tapasztalataim egyre gyakrabban különböztek. Számtalan példát tudnék említeni, amikor azzal szembesültem, hogy hoppá, én ezt nem így tudtam, nem így tanultam. Ekkor döntöttem el, hogy visszaülök az iskolapadba és belevágok a pénzügy mesterképzésbe a BGE-n.

 Mi volt a legjobb élményed, tapasztalatod a BGE-n a mesterképzés alatt?

A mesterképzésen én voltam a legidősebb a csoportunkban. Felemelő érzés volt fiatalokkal körülvéve, az ő szemléletüket megismerve tanulni. Korábban azt hittem, hogy naprakész az informatikai, technikai tudásom, ezzel szemben az órákon olyan mindennapi „praktikákra” tettem szert, amit azóta is nap mint nap használok a munkám során. Mi az alapképzésen még mindent jegyzeteltünk, füzetekből, könyvekből tanultunk, a mesterképzésen pedig szinte az összes tantárgy során online tananyagot használtunk, valós problémákat elemeztünk, valós üzleti szimulációkat végeztünk.

 Szerinted milyen előnyökkel jár egy hallgató számára, ha továbbtanul és mesterdiplomát szerez?

Azt gondolom, hogy senki sem dőlhet hátra, ha már elvégzett egy iskolát, megszerzett egy diplomát, esetleg kettőt. Persze az életkor előrehaladtával változik az érdeklődési körünk is, de ami még ennél is jobban változik, az a velünk szemben támasztott követelmények. Azért, hogy eleget tudjunk tenni a mindennapi kihívásoknak, fontos, hogy releváns ismeretekkel rendelkezzünk a szakmánkkal kapcsolatban.

 Karrier és tanulás? Kell választani, avagy munka mellett elvégezhető a képzés?

Nekem viszonylag szerencsém volt, hiszen kötetlen munkaidőben dolgozom, így nem okozott különösebb gondot összeegyeztetni a péntek délutáni, illetve szombati órákat a munkabeosztásommal. A családom is nagyon sokat segített. A tanulásnak, a vizsgákra való felkészülésnek éjszakai bagoly lévén, este álltam neki, de összességében ez sem volt megterhelő. Szerintem a tanulás inkább a szabadidőből von el időt, és azt pedig mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mire fordítja, szórakozással tölti, vagy szán időd az önképzésre is.

Képzéseinkről és nyílt napjainkról tájékozódj itt! A jövőd itt kezdődik!