Tóth Tímea Zsófiára, a KVIK idén júniusban végzett turizmus-menedzsment mesterszakos hallgatójára nagyon büszkék lehetünk, hiszen kiváló dolgozatával 3. helyezést ért el a 2019-es OTDK-n. Interjúsorozatunkban Tímeát kérdeztük arról, hogy miért érdemes jelentkezni a versenyre.

 

 

Milyen témával jelentkeztél a TDK konferenciára?

T.T.ZS.: A tudományos munkám témája a filmturizmus volt, amit egy speciális kutatási módszerrel a kognitív térképezéssel egészítettem ki. A filmek mindig is szerves részét képezték az életemnek, illetve korábbi tanulmányaimnak, ennek köszönhetően a filmturizmus vizsgálata teljesen új lehetőségeket nyitott meg előttem.

Milyen lehetőségekre gondolsz?

T.T.ZS.: A tudományterületek fúziója mindig érdekes a TDK munkák során. A verseny nem csak nagyobb rálátást biztosított a tudományos életre, hanem egy olyan KVIK-es csapat tagja is lehettem, akik mind emberileg, mind szakmailag támogatták egymást a megmérettetések alkalmával.

Ugyanakkor az általam választott téma rendkívül egyedi, ezért ennek bemutatása és megismertetése a zsűri előtt nem volt egyszerű feladat. A speciális kutatási módszer sem könnyítette meg a dolgomat, hiszen az adatok felvétele nagyobb fokú szervezést igényelt, de az eredmények egyértelműen kárpótoltak a befektetett munkáért.

Összességében javasolnád tehát a megmérettetést? Mit üzennél azoknak, akik még csak szemeznek a lehetőséggel?

T.T.ZS.: Azt mondanám, hogy mindenképpen vágjatok bele a TDK adta lehetőségekbe. Egy életre szóló, feledhetetlen élményt szerezhettek magatoknak és az sem utolsó szempont, hogy innen már csak egy kis ugrás a szakdolgozat teljesítése.

Ne féljetek az egyedi témaválasztástól, hiszen ez teszi lehetővé, hogy olyan irányban kutassatok, ami valóban érdekel titeket, így nem csak a szakmai siker, hanem a személyes öröm is motivál titeket a tudományos munka során.