Online magazin és rendezvények, élményalapú intenzív kurzus, az ínyenceknek pedig izgalmas és hasznos kutatási eredmények könnyen fogyasztható formában. Mindez a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ kínálatában. A LAB által kínált lehetőségekről beszélgettünk a Központ igazgatójával, Timár Gigivel.

Mi ez az egész?

A Budapest LAB missziója, hogy tudásmegosztással segítse a vállalkozói kultúra terjedését. Vagyis azon dolgozunk, hogy minél több platformon és formában hozzuk közelebb a vállalkozókról szóló és a vállalkozói léthez szükséges tudást és inspirációt az Egyetem közösségéhez. Emellett persze célunk, hogy a külvilágnak is megmutassuk, mi zajlik a BGE-n vállalkozásfejlesztés témában.

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Kutatásokat végzünk és koordinálunk, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy az eredmények ne „csak” minőségi tudományos publikációkként jelenjenek meg, hanem a vállalkozók, vállalkozni tervezők számára könnyen használható, praktikus módon is. Ezért olvasmányos cikkekké formáljuk ezeket a saját online magazinunk és a média számára. Olvashattatok már a LAB kutatásai alapján készült cikket számos helyen, a K&K Magazintól a Forbes-ig. Emellett rendszeresen adunk elő vállalkozóknak szóló üzleti konferenciákon, rendezvényeken.

Egyetemi szervezetként az edukáció is kiemelten fontos tevékenységünk. Fejlesztünk és kísérletezünk, hogy izgalmas és hatékony módszereket állítsunk az egyetemi vállalkozói készségfejlesztés és vállalkozói hajlandóság növelés szolgálatába. Tartottunk már sokféle képzést a pár órás külső tréningtől az egyhetes intenzív kurzusig. Sokféle rendezvényt is szervezünk – a fiataloknak szóló, havi rendszerességű StartLAB Vállalkozói Klubtól a Startup Safari részeként megtartott Startup Dispután át a családi vállalkozóknak szóló Utódlásra felkészülni! konferenciáig.

Szeretünk együttműködni másokkal és új, innovatív megoldásokkal kísérletezni. Szóval az, ami most van, nem ugyanaz, mint amit egy éve csináltunk, és biztosan vannak dolgok, amikről még nem is álmodunk, de jövőre már mesélhetünk róluk. Ami mindezt összeköti, hogy megbízható, egyetemi bázisú tudás alapján hozunk létre innovatív és inspiráló dolgokat.

Hogyan lehet hozzátok kapcsolódni?

Első lépésként olvassátok online magazinunkat (www.budapestlab.hu), és kövessétek a Facebook oldalunkat. Itt megtalálhatók az eseményeink és a kurzusaink jelentkezési felülete is, és folyamatosan frissülő, hasznos, de könnyed olvasnivalóért is érdemes kattintani.

Minden hónap első keddjén, az Egyetem Berzsenyi utcai campusán tartjuk este 6-tól a StartLAB Vállalkozói Klubot. Itt minden alkalommal egy sikeres vállalkozót látunk vendégül, aki mesél arról, hogy miképp jutott el oda, ahol most tart. Mögé nézünk a magazinok sikersztorijainak, hogy ne csak izgalmas, hanem praktikus dolgokat is tanulhassanak a résztvevők. A közönség is kérdezhet, így aki eljön, biztos lehet benne, hogy megtudja, ami érdekli az adott sztori kapcsán. Az elmúlt időszakban vendégeink voltak többek között Vágó Réka cipőtervező, a Julius-K9, a Zing Burger, az Oszkár telekocsi és a ChocoMe alapítói.

Minden félévben indul közös intenzív üzleti tervezés kurzusunk a MOME-val, amire a BGE minden üzleti szakos hallgatója jelentkezhet. Ha pedig valaki kutatóként szeretné kipróbálni magát, a tudományos munkába való bekapcsolódásra is adódik lehetőség.

Miért fontos a vállalkozásfejlesztés?

A BGE mint alkalmazott tudományok egyeteme számára fontos cél, hogy tudományos és oktatási tevékenységében is a társadalom számára direkt módon hasznosítható eredményekért dolgozzon.

A Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ a BGE első kiválósági központjaként – tehát kutatóhelyként – jött létre 2017-ben. Így missziónk egyik része teljesen világos: olyan kutatásokat végzünk és koordinálunk, amelyek révén többet tudhatunk meg a hazai kis- és középvállalkozásokról. A cél, hogy az eredményeinket maguk az érintettek, a vállalkozók és vállalkozni tervezők, valamint a szakpolitikai is hasznosítani tudja – természetesen a tudományos közösség mellett.

Az is kiemelt célunk, hogy inspirációt és hasznos tudást nyújtsunk a fiataloknak – elsősorban persze BGE-s hallgatóknak – a vállalkozói léttel kapcsolatban. Ez annál is inkább fontos, mert (az egyébként szintén a BGE-n zajló) GUESSS nemzetközi kutatás eredményei szerint a magyar fiatalok többsége inkább alkalmazottként dolgozna. Pedig a fiatalok, és különösen az egyetemisták vállalkozási hajlandósága alapvető fontosságú gazdasági és társadalmi hatású ügy. Az általuk a jövőben létrehozott vállalkozások olyan pénzügyi és nem pénzügyi értéket teremtenek, amire nemzetgazdaságunknak és közösségeinknek nagy szüksége van.

Néhány kiemelt projekt

StartLAB Vállalkozói Klub minden hónap első keddjén, egy sikeres vállalkozóval. Üzletről őszintén. Részletek: Facebook.com/StartLabVállalkozóiKlub

Collab – Üzleti terv egy hét alatt kurzus

A kurzus célja, hogy a résztvevő hallgatók valós projekten dolgozva szerezzenek gyakorlati tapasztalatot abban, milyen folyamatokkal, gondolkodással lehet megalapozni a sikeres vállalkozást. Közben megismerik a design thinking és a business model canvas módszertanok alapjait. A kurzuson MOME-s és BGE-s hallgatók dolgoznak együtt, így kapcsolatépítésnek és kommunikációs gyakorlatnak is szuper, ráadásul kreditet is ér. Ha nekünk nem hisztek, higgyetek egy hallgatónak, aki szerint a kurzus „sokkolóan hasznos”.

A jelentkezésről aktuálisan mindig a Budapest LAB Fb oldalán adunk hírt.

Családi Vállalkozás Kutatási Program

A Budapest LAB indította el az első, ezt a vállalkozói csoportot vizsgáló hazai kutatást 2017-ben. A programban számos kutató és kisebb kutatócsoport dolgozik, így a nagy reprezentatív felmérés mellett mélyfúrásokat végzünk többek között utódlás, HR, fenntarthatóság témában. Az eredményeinket pedig nem csak tudományos publikációkban, de olvasmányos cikkekben is közzétesszük, és rendszeresen bemutatjuk (többek között általunk is szervezett) üzleti konferenciákon is.

Építs okosan karriert! Szerezz mesterdiplomát Magyarország vezető üzleti egyetemén!

Mesterképzéseinkről ITT, nyílt napjainkról pedig ITT tájékozódhatsz.