Verseny. Valószínűleg ha most megkérdeznélek, mi jut eszedbe a szóról, megneveznél egy olyan megmérettetést, amelyen korábban indultál, vagy eszedbe jutna, milyen görcsben volt a gyomrod a tavalyi angolversenyen. Habár a verseny az iskolai kereteken túl az egész életünk során jelen van, ebben a posztban mégis arról lesz szó, milyen versenyzési lehetőségek adódnak az egyetemen, határok nélkül.

Az egyetem előtt személy szerint rengeteg versenyen részt vettem – matek, fizika, német, környezetvédelem, ének – nem igazán válogattam. BGE-s gólyaként a versenyzési kedvem alábbhagyott, viszont ez nem tartott sokáig… Akkoriban sok olyan sztorit hallottam, hogy egy ismerősöm ismerőse épp Németországban, Indiában vagy a világ egy másik távoli pontján vett részt versenyen, aztán kis idő múlva azon kaptam magam, hogy én voltam az ismerősöm ismerőse, aki Dél-Koreából jött haza egy megmérettetésről… 🙂 Na de kezdjük az elején!

 

A középiskolából ismerős, kifejezetten egy tárggyal foglalkozó versenyek az egyetemeken már kevésbé vannak jelen, itt sokkal inkább a több területet érintő, összetettebb feladatok kerülnek előtérbe. Személyes kedvenceim az esettanulmányi versenyek, amelyek során általában egy cég valós, gazdasági problémájára várnak a csapatoktól megoldási javaslatokat. Volt már feladatunk az OTP hiteleinek strukturálása, az LG termékei és a mesterséges intelligencia összekapcsolása vagy éppen a BKK esetében a budapesti agglomeráció közlekedésével kapcsolatos kérdések megoldása.

Életem első nemzetközi esettanulmányi versenye Budapesten volt, 2018-ban. A világ minden részéről érkeztek csapatok, Kanadából és Libanonból épp úgy, mint az Egyesült Királyságból – teljesen magával ragadott az egész. Szintén ebben az évben indultunk el három – akkor számomra még vadidegen – PSZK-s csapattársammal Dél-Koreába, ahol 10 napot tölthettünk el az International Business Plan Competitionnek hála. Az ismerősi körömben olyan is van, aki az esettanulmányi versenyeknek köszönhetően jutott el például Guatemalába, Kanadába vagy épp Németországba. Jól hangzik, ugye? Főleg, hogy a versenyek mellett mindig jut idő arra is, hogy egy kicsit felfedezzük az adott országot… 🙂

Hogy miért éri meg ezen felül is ilyen versenyeken indulni? Mert észrevétlenül tanítanak meg rengeteg hasznos dologra, amit nem csak az egyetemi éveid során, de a munka világában is bőségesen tudsz majd kamatoztatni. Megtanulsz csapatban dolgozni, (sokszor angolul) prezentálni, rendszerben gondolkozni, beosztani az időd és igen különböző területekbe kaphatsz betekintést. Emellett hasonló érdeklődési körű, ambiciózus barátokat is kapsz a világ minden tájáról! Fejlődsz szakmailag, világot látsz és ebben még az egyetem is támogat.

Kell ennél több? 🙂 Szóval mire vársz? Versenyre fel! Veszíteni nem fogsz vele, ezt személyesen garantálom! 😉