Jóformán még fel sem fogtad, hogy felvettek a felsőoktatásba, de máris csőstül jönnek az információk az egyetemista lét minden területéről.

Nagy dilemma például a lakhatás. Az otthon melege után nem egyszerű önállóvá válni és kollégiumba vagy albérletbe költözni. Minden hallgató anyagi és más tényezőket összevetve igyekszik eldönteni, mi lenne a számára ideálisabb.

Te sem tudsz dönteni? Alább összeszedtünk neked pár információt mindkét opcióval kapcsolatosan.

 

KOLLÉGIUM

A ponthúzás után az egyetemek nagyjából egyszerre indítják el az elsőéves kollégiumi felvételiket. Az aktuális felvételi eljárás részleteiről az egyetemek honlapján tudsz tájékozódni. FONTOS, hogy ne hagyj semmit az utolsó pillanatra, ugyanis a halogatott tennivalók gyorsan felhalmozódhatnak és könnyen lecsúszhatsz egy-egy fontosabb dologról.

Te talán már középiskolában is kollégiumban laktál, de ez most egy kicsit más lesz, mint eddig volt. Nincsenek nevelőtanárok, szabadabb légkör vesz majd körül. Viszont annál nagyobb felelősség is hárul majd rád.

A kollégiumnak számos előnye lehet. Ilyen például az, hogy lényegesen olcsóbb egy albérletnél, és az itt kötött barátságok sokáig elkísérnek majd. Az első héten ki fog derülni, hogy tudsz-e alkalmazkodni másokhoz. Ha igen, akkor valószínűleg életed egyik legszebb korszaka elé nézel. (Ha viszont nem, akkor sok kellemetlenséget kell majd elviselned.)

Hátránynak mondható, hogy nem feltétlenül lesz meg az a személyes tér, amire esetenként nagyon is szükséged lehet. Az egyetemen az egész napot a csoporttársaiddal töltöd, a nap végén pedig visszamész a koliba, ahol szintén egy csomó emberrel kell lenned.

Persze az együttélés nem feltétlenül nehéz dolog, úgyhogy ne ábrándulj ki már előre a kollégiumi életből. 1-2 évre tökéletes lakhatásnak bizonyul, addig pedig anyagilag kicsit rendbe jössz és össze tudod szedni az albérletre a pénzt.

ALBÉRLET

Az albérletben talán már kicsit több magánszférád lehet, mint a kollégiumban, azonban ne lepődj meg: a nyári albérlet keresés egy kicsit nehezebb, mint azt elsőre gondolod. Amire mindenképpen oda kell figyelned: mekkora a távolság az albérlet és az egyetem között, mennyi a bérleti díj, kell-e kauciót fizetni, mennyi a közös költség és a rezsi, és éppen így fontos szempont lehet a saját szoba és a lakótársak is.

Itt végre te választod ki, hogy kikkel laksz együtt, és talán azt is megengedheted magadnak, hogy saját szobád legyen. A legfontosabb, hogy megfontoltan válassz lakótársat: akivel összeköltözöl, annak minden életmódbeli sajátosságát el kell majd viselned, és könnyen lehet, hogy a későbbiekben csak összeveszés árán tudsz majd elválni tőle. Ezért ajánlatos baráttal, ismerőssel összeköltözni.

Hol találhatsz rá a legjobb ajánlatokra?

Számos ingatlanközvetítő iroda ajánlatával találkozhatsz, de az elmúlt évek tendenciái alapján a közösségi oldalak tematikus csoportjaiban (például a Facebook Albérlet) lehet a leghatékonyabban lakást találni. Itt válogathatsz az ajánlatok közül, vagy akár konkrét igényeiddel is fordulhatsz a hirdetők felé.

Reméljük, hogy tudtunk segíteni ezzel a cikkel! Tudjuk min mész keresztül, de hidd el: a probléma hamarabb megoldódik, mint gondolnád!

Sikeres albérlet/kollégium keresést kívánunk!