Először is ne ess kétségbe! Számtalan lehetőség áll előtted. Gyorsan nézzünk is párat közülük! Egy korábbi bejegyzésünkben már olvashattál néhány javaslatot arra az esetre, ha a felvételi eljárás során nem sikerült bekerülnöd a vágyott felsőoktatási intézménybe, de alább bővebben is számba vesszük azokat a lehetőségeket, amelyek előtted állnak.

 

Pótfelvételizz! Augusztus elejéig még részt vehetsz a pótfelvételi eljárásban. Ilyenkor egy helyre adhatod be a jelentkezésedet. Eddig csak önköltséges formában tehetetted ezt meg, idén viszont jó hír, hogy vannak állami ösztöndíjas helyek is. A sikeres jelentkezéshez fontos, hogy meglegyen az idén minimumként meghatározott 280 pontod. Ha a pontszámod ez alatt van, akkor érdemes újra érettségizned vagy felsőfokú szakképzést választanod.

Jelentkezz felsőfokú szakképzésre! Erre a képzési szintre is beadhatod a jelentkezésedet. Ezeket a képzéseket felsőoktatási intézmények indítják, elvégzésével szakmát szerethetsz és mellette dolgozni is tudsz. A képzések általában 2 évesek, és mivel hasonló tárgyaid lesznek, mint az egyetemen, így olyan tárgyat is tanulhatsz, amit elfogadtathatsz, ha a következő évben újra alapképzésre jelentkeznél.

Próbáld ki magad terepen! Sokan csak a képzés vége felé, a gyakorlati idejük alatt jutnak el olyan terepre, ahol dolgozni szeretnének. Ezért sokan csak akkor szembesülnek vele, mivel is jár a szakterület, amit tanulnak. Ha te viszont már tudod, hogy mi érdekel, keress munkát azon a területen. Lehet, hogy csak asszisztensi pozícióba veszenek fel, de úgy is sokat megtudhatsz a szakmáról – akár azt is, hol érdemes azt kitanulni. Emellett az is előny, hogy ha később felvesznek, a hallgatótársaidhoz képest sokkal jobban fogod érteni a gyakorlati részeket, illetve rögtön látod majd, hogy mit hol fogsz tudni hasznosítani.

Tanulj nyelvet! Szerezz még egy nyelvvizsgát! Ha később továbbtanulnál, akkor is szükséged lesz nyelvvizsgára – van, ahol többre is. A koronavírus helyzet miatt a külföldi nyelvtanulás most nem annyira ajánlatos, de szerencsére itthon is járhatsz nyelviskolába vagy akár online is tanulhatsz nyelvet.

Tanulj valamit online! A koronavírus fellendítette az online tanulást, így egyre több online kurzus érhető el, akár ingyen is. Ennek egyik előnye, hogy nem vagy fertőzésveszélynek kitéve. Ha jól beszélsz idegen nyelven, akár neves külföldi egyetemek kurzusait is hallgathatod. A megszerzett tudás mellett továbbá egy egyre fontosabb dolgot is megtanulhatsz: hogyan kell online tanulni. Ez már csak azért is nagyon hasznos, mert az egyetemeken és a munkahelyen is egyre inkább el fogják várni, hogy ilyen formán sajátíts el új ismereteket. Ehhez pedig az kell, hogy tudj önállóan tanulni és akkor se veszítsd el a motivációdat, ha „Mici néni” nem néz a körmödre.

Amennyiben érdekelnek az online kurzusok, ajánljuk figyelmedbe egy korábbi bejegyzésünket.

Keress gyakornoki programot! Sok nagyvállalat szereti kinevelni a saját utánpótlását, így érdemes ezen a területen is körülnézned.

Van egy jó ötleted? Keress egy mentor programot, ahol profiktól tanulhatod meg a vállalkozás fortélyait! A startup versenyek keretében sok helyen képzést és mentorálást is kaphatsz, ha látnak fantáziát a projektedben.

Ahogy a fentiekből is láthatod, ez az év sokat segíthet abban, hogy kikristályosodjon a fejedben, mit is szeretnél. Nyugati kultúránkban az érettségi után sok fiatal kezd „gap year-el”, hogy világot lásson és csak utána kezdjen bele egyetemi tanulmányaiba. Szóval tekintsd te is lehetőségnek ezt az évet!

Ha szívesen tájékozódnál a pótfelvételi keretében meghirdetett képzéseinkről, kattints IDE!