Az igazi kézműves, vagy gourmet hamburgereket ma már mindenki ismeri itthon, hiszen az általuk nyújtott élmény merőben más, mint amit a már megszokott nemzetközi franchise-ok gyorséttermi hamburgereinél tapasztalunk.

A ZING hamburgerei által képviselt műfaj azonban nagyon fiatal, ugyanis egy évtizeddel ezelőtt Magyarországon még senki nem is ismerte. Tíz év alatt tehát valami igazán jelentős dolog történt, ami alaposan megváltoztatta ezt a képet. Az igazi pionír a Susánszky Ádám által alapított ZING Burger volt, amely egyetlen Foodtruck-ként kezdte meg működését, mára pedig az egyik legnagyobb hamburgeres lánccá nőtte ki magát itthon.

Ádám a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) egykori hallgatója, aki a 20-as éveiben, még a ZING megalapítása előtt jelentkezett a BGE-re, hogy meglévő vállalkozása mellett továbbfejlessze magát. A ZING elindulásáról, egyetemi tanulmányairól és útkeresésről is mesél nektek.

Képzéseinkről és nyílt napjainkról tájékozódj itt! A jövőd itt kezdődik!