A legtöbb egyetemen hallgatói önkormányzat működik, vagyis a HÖK, mely ideális esetben a hallgatói élet színesebbé tétele mellett a hallgatók érdekképviseletéért is nagymértékben felelős – egyfajta ügyvéd, őrangyal, amennyiben valami kevésbé korrekt eljárás éri a Hallgatókat. A BGE-n ebben nagy szerepe van Paragh Biankának, neki tettem fel pár kérdést a pozíciójáról, munkájáról.  

 

 

Először is kérlek mutatkozz be, mi a pozíciód pontosan az egyetemen? 

Paragh Bianka vagyok, turizmus-vendéglátás alapszakos, másodéves hallgató a KVIK-en, és a BGE HÖK-nek, vagyis az EHÖK-nek vagyok a tanulmányi alelnöke. 

 Tehát az egész egyetemnek, azaz mind a három kar hallgatói önkormányzatának vagy a tanulmányi alelnöke? Miben különbözik ez a sima KVIK HÖK-től? 

Igen, az egésznek. Bár én a KVIK-en tanulok, én nem az ottani HÖK-ben tevékenykedem, mert a további két karunk, a PSZK és a KKK összefogó önkormányzata az „Egyetemi HÖK”, és én ott tartozom az elnök által delegált tagok közé. Én nem csak a karért felelek, hanem mind a 17.000 hallgatóért. 

 Mivel jár ez a pozíció, mint EHÖK tanulmányi alelnök? Mi a feladatod? 

Igazából az én feladatköröm rendkívül összetett. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Én olyan nagyobb hallgatói problémák megoldásáért felelek, amiket esetleg kari hatáskörben nem tudnak a képviselők megoldani, vagy nem tudnak dűlőre jutni az ottani vezetéssel. Továbbá Dr. Jancsik András oktatási rektorhelyettes által szervezett Oktatási Bizottsági üléseken veszek részt minden második héten. Ezeken az üléseken, mint meghívott vagyok jelen, és ott igyekszem minden esetben a hallgatói érdekeket képviselni: ha esetleg valamilyen változtatás merül fel, akkor az a hallgatókra nézve minél pozitívabb kimenetelű legyen. Alapvetően a megelőzés híve vagyok és szeretem önállóságra bíztatni a „kari tanulmányisok”-at (KVIK HÖK Tanulmányi Bizottság tagjai), és mondjuk az esetlegesen felmerülő problémáknál a jelenlétemben egyeztetést javasolni az adott kar tanulmányi alelnöke, illetve az Egyetem vezetői között, és biztosítani, hogy nyugodt körülmények között tárgyalhassanak.  

 Hogy lehet bekerülni erre a pozícióra? 

Hivatalosan van minden karon egyfajta előképzése annak, hogy te hallgatói érdekképviselő lehess, ez a KVIK-en a „wannabe” program (de ez más karon más néven ugyanúgy megvan). Én ezt sikeresen elvégeztem, ezáltal pedig a Kari Tanulmányi Bizottság tagja lehettem. Utána, ha a céljaid, ambícióid, motivációid a helyükön vannak, és a többi mandátumos képviselő is úgy szeretné, akkor ők megválasztanak, bizalmat szavaznak neked, mint kari tanulmányi alelnök. Ha mindezeken a pozíciókon jól teljesítesz, akkor az EHÖK elnöktől kaphatsz felkérést. Ez az általános ranglétra, én egy kicsit speciális eset vagyok, én nem voltam kari tanulmányi alelnök, már rögtön az EHÖK-be „avanzsálódtam”, és hivatalosan február elsejétől töltöm be a pozíciót. 

 Tudomásom szerint nagyon sok a munka, ennek ellenére szereted csinálni? 

Igen sok, de nagyon szeretem csinálni. Engem nagyon éltet mások segítése és én már, mikor bekerültem az Egyetemre, már akkor nagyon szerettem volna a HÖK tagja lenni. Akkor még nem ugyanazon motivációkból, mint amit most képviselek, de nagyon örülök neki, hogy ez a hozzáállásom változott, és előbbre veszem magát az érdekképviseletet, mintsem mondjuk a (hallgatói) szocializálódás, integrálódás elősegítését. Azt is nagyra értékelem és azokban is igyekszem kivenni a részemet, de számomra fontosabb az, hogy a hallgatóknak olyan pozitív elbírálásaik legyenek, amik megkönnyítik a tanulmányi éveiket.  

 Mit üzensz a Hallgatóknak, Olvasóknak? Probléma esetén kihez forduljanak? 

Én nagyon örülök neki, ha hozzám fordulnak, és várom is szeretettel a kérdéseiket, üzeneteiket, vagy az esetleges problémáikat. Igyekszem minden tőlem telhető erővel és energiával azon lenni, hogy ezek megoldásra kerüljenek, de talán egyszerűbb, ha ezek az esetek először a „kariakhoz” (adott kar HÖK-ének Tanulmányi Bizottsága) jutnak el, hisz ők tudnak specifikusabban ezekkel az ügyekkel foglalkozni, de ha nem oldódik meg az ügy, akkor eljut EHÖK szintre, és személyesen én fogom kezelni azokat. Ettől függetlenül várom az Olvasókat és a Hallgatókat a „DM”-embe (privát üzenetek között). ?

A pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzéseinkről tájékozódj ITT!

A jövőd itt kezdődik!