Egy magyar kutatás szerint az egyetemisták 75%-ára jellemző a halogatás, ami lássuk be elég rossz arány. Az egyik egyetemi tanárom mondta, hogy figyeljük meg, egy hallgatónak a vizsgaidőszak előtt a leginkább rendben tartott a szobája. Ha te is érezted már azt, hogy bármit szívesebben csinálnál, mint a tanulás vagy beadandó készítése és még a fürdőszoba legutolsó sarkát is kitisztítottad, mielőtt nekiálltál volna a nagy munkának, akkor lehet, hogy te is ebbe a 75%-ba tartozol. Esetleg a cikk olvasása is egy jó apropó, hogy addig se a feladatok tömkelegével kelljen foglalkozni?  

 

 

Rengeteg mém születik az utolsó percekben való vizsgafelkészülésről, és van, akinek ennyi elég is ahhoz, hogy észbe kapjon, nem lesz ez így jó. Hallhattunk olyan városi legendákról, hogy valaki rekordidő alatt készítette el a szakdolgozatát alvás nélkül, de ne arra apelláljunk, hogy mi leszünk a következő legendák.

Halogathatjuk a feladat elkezdését és/vagy a befejezését. Halogathatunk kisebb feladatokat, vizsgafelkészülést, tantárgy teljesítését, szakdolgozat írását, képzés befejezését vagy életszakasz lezárását is. Szóval kezdhetjük kicsiben, de a végére odáig juthatunk, hogy elveszítjük a lehetőségeinket, az önmagunkba vetett hitet és elmegy mellettünk az élet, mi meg csak halogatunk.

Ha józan ésszel belátható, hogy a halogatás rossz, akkor mégis miért csináljuk?

  • Mert uncsi a feladat és nem érdekel
  • Mert a lehető legjobban akarjuk megcsinálni (perfekcionizmus)
  • Mert félünk a végeredménytől (például mit szólnak hozzá mások, milyen jegyet kapunk rá)
  • Mi van, ha mégsem tudjuk olyan jól, mint ahogy elvárnák vagy elvárnánk magunktól?
  • Túl nagy a feladat és nem tudjuk, hogy kezdjünk neki

A halogatás nem csak az időbeosztáson múlik. Ha úgy érzed, hogy már bevetettél minden időgazdálkodási trükköt és még mindig nem sikerül időre elvégezni a feladataidat, akkor ennek mélyebb lelki okai is lehetnek.

A halogatással komoly érzelmi stressz nehezedik ránk, ami odáig vezethet, hogy bénultan állunk a feladat előtt és bele se merünk kezdeni. Hogyan juthatunk el a feladatok átütemezésétől a szorongásig és az önsorsrontásig?

Jó hír, hogy az évek előrehaladtával az emberek általában egyre rutinosabbak lesznek és egyre kevesebbet halogatnak. Ehhez szükségünk van kellő önismeretre, például hogy mi váltja ki bennünk a halogatást, reális időbeosztásra és önbizalomra. Fontos összetevője még a feladat iránti elköteleződés és az önfegyelem.

Abban az esetben, ha félünk a kudarctól, vagy hogy nem lesz tökéletes az eredmény, arra „remek megoldást” jelenthet a halogatás. Gondoljunk csak bele, ha el sem kezdjük sosem derül ki, hogy rosszul vagy jól sikerült volna. Ha az utolsó pillanatban kezdünk neki valaminek, akkor heroikus küzdelmet folytatunk az idővel. Ha sikerül, az csoda, ha nem, akkor pedig csoda lett volna. Így sosem derül ki, hogy akkor is középszerű vagy gyenge lett volna az eredmény, ha van rá elég időnk.

A halogatás egy érzelmi hullámvasút, a belső feszültséget a feladat elodázásával tudjuk pillanatnyilag oldani, de közben azért ott munkál bennünk a bűntudat, hogy ezzel most nem csináltunk magunknak jót. Az idő előrehaladtával ez a nyomás egyre nő, ami szorongáshoz, az önbizalom csökkenéséhez vezethet. A halogatás önmagában egy önsorsrontás. Aki eljut idáig, annak érdemes szakemberhez fordulnia, hogy feltárják mi állhat ennek hátterében. Előtte azért érdemes kipróbálni pár praktikát:

Hogyan kerekedhetünk felül a halogatáson?

Bocsáss meg magadnak! Ha nem sikerül elsőre, próbáld meg még egyszer és ne haragudj magadra. Gondolkozz fejlődési szemléletben, miszerint minél többet foglalkozol valamivel, annál jobban fog menni! (erről írtunk már korábban)

Ha túl nagy a feladat, oszd fel kisebbekre! Sokakat megrémít a nagy, vagy nem eléggé körülhatárolt feladat. Ennek ellenszere lehet, ha kisebb lépésekre bontjuk őket. Ha tudjuk, hogy ma csak ezt kell hozzá megcsinálni hogy közelebb kerüljünk a célhoz, akkor könnyebben neki tudunk látni. Utána pedig jó érzés, hogy ez már sikerült, jöhet a következő lépés.

Nézd meg hol csúszol el, de hagyj magadnak üresjáratot! Sokan számolnak be arról, hogy összeírják a feladataikat, beütemezik őket, de valahogy mégsem jutnak a végére. Ennek lehetnek szervezési okai is. Például hogy alulkalkuláljuk az időt. Lehet, hogyha 25%-kal több időt hagynánk rá és tartanánk egy szusszanásnyi időt, akkor sikerülne tartani az ütemtervet. Ha túl sokat tervezünk egy napra, akkor már a felénél elfáradhatunk, a túlterheltség és a szorongás átcsap semmittevésbe, ami után még nagyobb lesz a nyomás. Még inkább viszolyogva fogunk a teendőkre tekinteni, ami pedig mint tudjuk melegágya a halogatásnak. Írd fel egyszer magadnak őszintén, hogy egy nap mire mennyi időt szántál. Ez jó kiindulási alap lehet a reálisabb tervezéshez.

5 perces szabály: Ez a cikk is ennek a technikának köszönheti a megszületését. J Szánj 5 percet a feladatra. Ha már ennyi időt töltöttél vele, jó eséllyel beszippant és folytatod 5 perc után is.

+ 2 gondolat, ami nekem segített:

Kezdj bele! Mindegy, hogy honnan kezded, csak indulj el vele!

A „nem tökéletes, de elkészül” munka még mindig többet ér, mint a „be nem fejezett tökéletes munka”.

Ne hagyd, hogy a halogatás problémája maga alá temessen! Próbálj meg tenni ellene, ha nem megy, kérj segítséget!

A bejegyzéshez felhasznált forrás (ne a vizsgaidőszak alatt kezdj bele az olvasásába 😉

 https://docplayer.hu/1266405-A-halogatas-jellemzoi-a-felsooktatasban.html

https://pszichoforyou.hu/a-halogatas-pszichologiaja-2/?fbclid=IwAR2LuvVfU8qBW74G3I4SqTSRoxaCCDsci3mfAdNThW4P7t36ZUx2PPPcKGA