Komjáthy András a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) szerezte mesterdiplomáját. Bár a képzés alatt már elkezdett dolgozni, mégis minden egyetemi lehetőséget megragadott, hogy saját magát fejlessze.

 

Hova és milyen szakra jártál alapképzésre, és merre indultál tovább?

A gimnázium után olyan tanulmányokat szerettem volna folytatni, ahol ki tudom használni az idegen nyelvekhez, illetve a számokhoz való érzékemet. Innen jött a turizmus-vendéglátás alapszak ötlete. Az alapképzés elvégzése közben tudatosult bennem, hogy a megszerzett tudásomat, szemléletmódomat bővíteni szeretném, ezért mesterre a BGE turizmus-menedzsment mesterképzésére jelentkeztem.

 Milyen ismereteket szereztél a mesterképzésen?

A BGE-s évek alatt sokrétű tudást szereztem. A gasztronómiától az üzleti elemzésen, marketingkommunikáción, gazdaságpolitikán, döntéselemzésen, kutatásmódszertanon át a különböző szakirányú tárgyakig sok mindent tanultam. A kötelező tananyag segítségével vezetői szemléletet, holisztikus gondolkodásmódot, fenntarthatósági szempontokat sajátíthattam el, mindezt kiegészítve komoly adatelemzési módszerekkel. Utóbbiak ismerete jelentősen növelte munkaerőpiaci lehetőségeimet. A mesterszakon minden alkalmat megragadtam a szakmai fejlődésem érdekében. A második félévben felvételt nyertem a Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégiumba, ennek köszönhetően számos szakmai rendezvényen, versenyen, tréningen vehettem részt. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy jelentős előnnyel indulhassak a munkaerőpiacon.

Tudatos döntés volt, hogy továbbtanulsz mesterszakon?

Jellemző rám, hogy mindig stabil alapokra építem céljaim megvalósítását, és nincs ez másképp a karrieremben sem. Ebből kifolyólag mindenképpen szerettem volna mesterfokozatú diplomát, amelyhez kiváló választásnak bizonyult egy olyan nívós intézmény, mint a BGE. A mesterszak másodévében kezdtem el dolgozni, és néhány év leforgása alatt egy rendkívül jól prosperáló fejlődési pályát írt le a karrierem. Most erre helyezem a hangsúlyt, de a távlati terveim között szerepel a doktori képzés elvégzése.

Hol dolgozol most, és a mesterképzésen tanultakat tudod hasznosítani a munkád során?

Kereskedelmi elemzőként dolgozom egy tetőtéri ablakokat gyártó vállalatnál. A különböző problémák feltárása során vagy amikor az adatelemzés segítségével megoldásokat keresünk, előszeretettel alkalmazom azon elveket, megközelítési módszereket, amelyeket a mesterszakon sajátítottam el. Emellett igyekszem naprakészen tartani a tudásom, így közel két éve autodidakta módon foglalkozom mesterséges intelligencia kódokkal, és azok gyakorlatba történő átültetésének lehetőségeivel. Ez a hozzáállás jelentős részben mesterszakos tanáraim folyamatos motiválásának köszönhető, akik a két év alatt mindvégig kollégaként kezeltek, és meglátták bennem a jövő szakemberét.

Építs okosan karriert! Szerezz mesterdiplomát Magyarország vezető üzleti egyetemén!

Mesterképzéseinkről ITT, nyílt napjainkról pedig ITT tájékozódhatsz.

(Jelen cikk a 2021. június 11-én készült blogbejegyzés frissített változata)