Ahogy a közösségi média platformok elkezdtek hirdetési, marketing platformmá átalakulni, megjelent ezzel együtt egy újféle karrierlehetőség is, ami nem más, mint az influencerkedés. 2018-ban a legtöbb fiatal, ha megkérdezik, hogy mi szeretne lenni, akkor azt válaszolja, hogy YouTuber vagy influencer. Vannak, akik szerint ez egy rossz dolog és negatívan vélekednek az influencerkedésről, de be kell vallanunk, hogy az influencereké a jövő. Ez a fajta hirdetési módszer hatékonyabbnak bizonyul, így van rá esély, hogy teljesen átveszi majd a hagyományos reklámok helyét. Pontosan ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni ez a területet nektek sem! Akkor sem, ha ti magatok szeretnétek ezzel keresni a kenyérre valót, vagy éppen egy teljesen másik területen dolgoztok majd, de nagy valószínűséggel az influencer marketing ott is szóba fog kerülni.

De mit is jelent pontosan a szó, hogy influencer?

„Az influencer szó olyan emberekre utal, akik hatnak másokra, befolyásolják őket. Eszerint persze mindenki, aki valaha tartalmat osztott meg social médiafelületen, influencernek számít, úgy, mint bármelyikünk. Viszont, amikor egy hétköznapi beszélgetésben használjuk ezt a kifejezést, nem erre a jelentésre szoktunk gondolni. Sokkal inkább olyan emberekre, akik a különböző social média felületeken több tíz- vagy százezres, sőt akár milliós aktív feliratkozói vagy követői táborral is rendelkezhetnek.”

Creatorok (2017): Influencerek. Kik ők?

Ne gondoljátok viszont, hogy az influencer az egy újkeletű dolog. Már a 19. században is voltak influencerek, csak éppen nem így hívtuk őket. Már régóta használnak különböző termékek eladásához kedvelt személyeket, karaktereket, amik elősegítik a termék eladását. Így tehát például a Coccolino macit is influencernek nevezhetjük. A mai influencerek annyiban különböznek az eddigiektől, hogy teljesen hétköznapi személyek, akikre a környezete felnéz és ad a véleményére. Ezek a személyek a közösségi médiában is megosztják a véleményüket és gyorsan erős és nagy követőtábort tudnak az őszinte, megbízható gondolataikkal felépíteni. Attól pedig, hogy hétköznapi emberekből lettek internetes sztárok, a követőik közelebb érzik magukat hozzájuk, jobban adnak a véleményükre, kevésbé érzik reklámszerűnek hirdetéseiket és ettől működik ilyen jól ez a terület.

Ha te is influencer szeretnél lenni, akkor ma már egy kicsit nehezebb helyzetben vagy, mert elég telített a piac, de mindig van érdeklődés új arcok iránt vagy esetleg keress egy piaci rést, így egyedülálló lehetsz esetleg egy témában. A tévhitek ellenére ez nem csak a semmitevésről és az ingyen cuccokról szól. Igen is kemény munka van egy-egy fotó vagy videó mögött, úgyhogy, ha csak ezért érdeklődsz az influencerkedés iránt, akkor ebbe inkább ne vágj bele, mert a cégek sem szeretik, ha valakin érezni, hogy nem tesz bele energiát a munkába.

Ha pedig nem szeretnél influencerkedni, de úgy gondolod, hogy látod benne a lehetőséget, amit, majd ha később munkába állsz hasznosíthatsz, akkor hoztam végszóul egy példát, ami bemutatja, hogy mennyire jól működik is ez. A példa nem más lesz, mint a Fanta egyik, magyarországi influencer kampánya.

Először 2017-ben jelentek meg a Fanta Nagykövetek, vagyis a Fanta Elnöki Főnökség (továbiakban: FEF). A hosszútávú együttműködésre egy egyedi, összetett kampány épült. A Fanta kampány célja a márka újra-pozícionálása, márkaépítése és az eladások növelése volt. A FEF saját YouTube csatornájára a márka arcai készítettek videókat, saját elképzelésük alapján, de készítettek ezenkívül a Fanta által szervezett forgatásokon is videókat, melyekben csak szereplőként vettek részt a FEF tagjai. A két év során több mint 200 tartalom készült. Az együttműködés rendkívül eredményes volt, ugyanis a csatornának kialakult egy stabil feliratkozói tábora és milliós megtekintéseket értek el. Mindennél fontosabb pedig az, hogy mindez az értékesítési számokban is kimutatható növekedést mutatott.