Az egyetemen számos új embert ismerünk meg, akikkel életre szóló barátságokat is köthetünk. Vajon mi ad löketet ezeknek a különleges kapcsolatoknak?

Társas lények vagyunk, ezért fontos, hogy egy közösség részéhez tartozzunk, és segítsük egymást. Az első napok mindig olyan bonyolultnak és egy örökkévalóságnak tűnnek. Először értetlenkedve próbálod megfejteni a statisztika óra rejtelmeit, majd később már azt veszed észre, hogy ismeritek egymás rezzenéseit. Egyre több dolgot tudtok egymásról, és így alakult ki a barátságotok: egy véletlen találkozásból.

Szeretnék egy kis beszámolót írni a munkahelyem első napjairól, hiszen pontosan azt tapasztaltam meg, amit Te is fogsz majd az első napodon. Az elején azt gondoltam, hogy soha nem lehetek teljes értékű tag. Csak ámultam, mert nem ismertem a zenéket, amit együtt énekeltek, a közös vicceket, amin mindig nevetni tudtak. De volt egy közös cél, ami hajtott minket előre. Ennél a promóciós cégnél értékesítést végzett a csapat minden tagja. Mindenkinek érdeke volt, hogy eredményesek legyünk: ezt csakis együtt tehettük meg. Amikor a csapat egyik tagja elvesztette a motivációját, fontos volt, hogy pozitív gondolatokkal segítsük Őt. Mivel Te sem vagy robot, ezért elő fog fordulni, hogy fáradt és nyűgös leszel. Fontos, hogy legyen kivel megbeszélned az élet nagy gondjait. És ami a legjobb, hogy a sikerben Ők veled lesznek, és együtt ünnepeltek majd!

Véleményem szerint csapatban csak akkor tudsz eredményes lenni, ha szilárd alapokon állnak a kapcsolataid, és nem tartjátok vissza egymást, hiszen akkor távolabb lenne a közös cél, amit kitűztetek. Lehet az egy közös project, feladat, vagy vizsgára való felkészülés. Forduljatok mindig bizalommal egymáshoz!

Az egyetemen számos programlehetőség lesz, ahol mindig összefuthatsz ismerősökkel, de várnak Rád még más szakról is, hogy megismerjenek. Legfontosabb, hogy ha teheted, vegyél részt ezeken, hiszen könnyen lehet, hogy majd a gyerekeidnek fogsz az élményeitekről mesélni. Így nem csak a kapcsolataidat tudod növelni, hanem saját tapasztalatokat gyűjthetsz, amivel Te is több leszel. Amit ne felejts el, hogy ha megdolgoztatok egy igazán ütős csapatért, akkor légy mindig büszke magadra, hiszen Te is nélkülözhetetlen vagy a társaid számára. Használjátok ki, hogy egyediek vagytok, és alkossatok valami maradandót!

 

Fejes Laura