PayPal, Tesla, SpaceX: csak néhány Elon Musk vállalkozásai közül. Nézzük meg, mi sikerének titka

Elon Musk főiskolásként újságot olvasott, mikor meglátta Peter Nicholson nevét, aki az egyik legnagyobb kanadai bank stratégiai vezetője volt. Felhívta a szerkesztőséget, akik megadták neki a vezetőről szóló cikk írójának elérhetőségét, az újságíró pedig összekötötte őt Nicholsonnal. A beszélgetés annyira jól sikerült, hogy a végére Elon magáénak tudhatott egy gyakornoki állást a banknál.

kép: Businessinsider.com

Tanulás terén a következő állomás a doktori képzés volt, amit két nap után otthagyott, hogy testvérével közös, Zip2 nevű vállalkozását építhesse. A weboldalt saját maga programozta, és az első három hónapban annyit dolgozott, hogy az irodában aludt. Mindössze négy évvel később 307 millió dollárért adta el ezt a céget, a pénzt pedig az X.com-ba, egy online bankrendszerbe fektette. Ez később összeolvadt a rivális Confinity-vel, így alakult meg a PayPal, melyet 2002-ben az eBay vásárolt meg, Elon vagyona pedig 180 millió dollárral nőtt.

Kép: Pexels

Érdeklődése ezután az űrkutatás felé fordult. Elhatározta, hogy embereket küld a Marsra, de azzal szembesült, hogy a rakétá túl vannak árazva. Könyveket olvasott a rakétaépítésről, majd megalapította a SpaceX-et, hogy valóban meg is építhesse őket. Ezzel párhuzamosan befektetett az elektromos autókat gyártó Teslába.

A Falcon Heavy kilövése

Kép: wikipedia

Mikor már úgy tűnt, hogy egyenesbe jött, 2008-ban több kudarcba fulladt kilövés után a SpaceX, majd a Tesla is majdnem csődbe ment, az utolsó pillanatban sikerült megmenteni őket. Több évnek kellett eltelnie, hogy a Falcon Heavy nevű rakétát kilőhesse, ezzel az űrbe juttatva saját Tesla Roadsterét, benne Starmannel, a bábuval. Közben a dugók elkerülése és a gyorsabb autózás érdekében létrehozta a The Boring Company-t, mellyel már elkezdték fúrni az első alagutakat.

Mi az, amit mindebből mi is hasznosíthatunk a saját életünkben?

Legyünk bátrak: nem muszáj vezetőket hívogatnunk, de ha szeretnénk megvalósítani terveinket, merjünk tenni értük. Ha el szeretnénk érni a célunkat, adjunk bele 100%-ot – ehhez talán nem kell irodában aludnunk, de biztosan kell kompromisszumokat kötnünk magunkkal. Fejlesszük magunkat akár könyvek, akár képzések segítségével, és alkalmazzuk is a tanultakat. De a legfontosabb, hogy ne tévesszük szem elől a célt, legyünk kitartóak. Ha valami nem sikerül, jusson eszünkbe az Edisonnak tulajdonított idézet: „Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”

Starman és a Tesla az űrben

kép: heavy.com

Forrás:

blog.adioma.com; businessinsider.com; huffingtonpost.com; hu.ign.com; itcafe.hu