Lehet itt szó bármilyen munkahelyről, akár iskoláról, abban sokan egyetértünk, hogy az első nap kissé rázós. Nyilván mindenki nyugtat, hogy nem kell izgulni, nem lesz semmi baj. Ez az a helyzet, amikor csak idegesebb leszel, tehát ez a nyugtassuk a másikat történet nem nagyon jön be.

Oh No Omg GIF by Mike Shinoda - Find & Share on GIPHY

Egy nagyon friss élményről számolok most be nektek, hiszen idén nyáron egy televíziónál dolgoztam szerkesztő – riporter gyakornokként. Tudtam, hogy az első munkanapomon nem lesz minden zökkenőmentes, olyan volt mintha egy film kellős közepébe cseppentem volna.

Természetesen aggódtam az öltözékem miatt, mivel mégis csak egy televízióhoz megyek, nem mindegy, hogy mit viselek. Nyilván késett a vonat aznap reggel (miért is ne..), így a buszt is lekéstem, ezért sétálnom kellett, de szerencsére beértem időben, aztán indultunk is forgatni. A mentorom tartott egy gyorstalpalót az autóban, röviden megosztom veletek mit tanultam: A jegyzetfüzet és a toll a legjobb barátom lett, esetenként még a telefonomon a hangjegyzet is. Megtanultam, hogy muszáj lehalkítani a telefonom, hiszen ha egy sms, vagy egy messenger hang belerondít egy felvételbe, az eléggé kellemetlen. A legfontosabb, a szerkesztő az operatőr nélkül nem létezik, és ez fordítva is igaz.

Rögtön az első napon egy nagyon fontos eseményre mentem forgatni, már ez magában stresszes volt, ehhez képest bedobtak a mélyvízbe, ugyanis egy nagyon magas beosztású illetővel kellett egy interjút csinálnom. Azt sem fogtam fel, hogy én most tényleg egy stábbal forgatok egy eseményen, aztán szólnak, hogy ezt az interjút én csinálom. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik.

Confused John Travolta GIF - Find & Share on GIPHY

 

Mikrofon a kezemben, az operatőr mellettem, az interjú alany velem szemben, aztán egyszer csak annyit hallok, hogy forgok. Lepergett előttem az életem, de mindenki nyugodjon meg, megoldottam a helyzetet.
Mi ebből a tanulság? Készülj fel, mert az első napon bármi megtörténhet, de komolyan mondom, bármi!

Amilyen nehezen indult be az a fránya nap, olyan jól ért véget. Alkalmazkodtam, figyeltem, egyre több mindent mutattak meg, így a nap hátralevő részében rengeteg új információval lettem gazdagabb, ráadásul lelkesedtem.
Egyébként, csak megjegyezném, úgy éreztem magam ennek a napnak a végére, mint egy hős, nem viccelek.

Wonder Woman Superhero GIF by Batman v Superman: Dawn of Justice - Find & Share on GIPHY

 

Vannak, akik azt hiszik, hogy a médiában dolgozni móka és kacagás. Ezzel egyrészt egyet értek, hiszen sok új dolgot ki lehet próbálni, rengeteg helyre el lehet jutni, valamint új emberekkel megismerkedni. Azonban, azt is nagyon fontos tudni, hogy akik ebben a szakmában dolgoznak, gyakran több időt töltenek munkával, mint pihenéssel és szórakozással.

#csakőszintén

Turóczi Eszter