Emlékszem, amikor a középiskolában a Faustot kellett olvasnunk, amiben a történet szerint Faust egyezséget köt az ördöggel, Mefisztóval, hogy miközben az minden óhaját teljesíti, halála után átengedi neki a lelkét, ha akad az életében egyetlen olyan pillanat, amikor valóban boldognak érzi magát.
Ezen én is elgondolkodtam, hogy nekem vajon vannak ilyen pillanatok az életemben? Elkezdtem figyelni, hogy mik ezek a pillanatok. Az élet legkülönbözőbb területein találkoztam velük. Volt, amit meg is próbáltam lefényképezni, de sosem adta vissza azt az élményt, amit ott átéltem. Maximum arra volt, jó hogy felidézzem ezt az emléket és ne feledjem, hogy milyen fantasztikus tud lenni az életem.
2013-ban robbant be a köztudatba a YOLO kifejezés, ami a „You Only Live Once” betűszava, magyarul annyit tesz, egyszer élünk! A gondolat nem új keletű, mert már az ókorban is használták a kifejezés latin verzióját, ami így hangzik Carpe diem! – élj a mának!
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Egy csomó hasteget és kiüresedett jelentést. Sajnos ez a betűszó sokszor csak indokot ad sok felelőtlen cselekvésre, mondván egyszer élünk ezért mindent ki kell próbálni, nem vesztegethetjük az időnket.
Valójában nem csak negatív jelentése lehet ennek az üzenetnek, hanem az is, hogy próbáljunk meg minél teljesebb életet élni. Minél inkább megélni az életet a maga teljességében.
Ha már ókor és klasszikusok, a Trója című filmben Akhileusz (Brad Pitt alakításával) azt mondja: „Az istenek irigyelnek, mert bármelyik pillanat lehet az utolsó”, ez teszi értékessé az időt számunkra.
A tudatos jelenlét vagy angol nevén a mindfulness sem új keletű dolog, a keleti filozófiában is megvannak a gyökerei. Lényege, hogy minél több érzékszervünkkel át tudjuk élni a pillanatot. A szelfik, posztok és hastegek között sokszor pont ez veszik el, hogy a maguk teljességében tudjuk átélni az élményeket.
Miért nem tudtam egyetlen képbe sűríteni a pillanatot, amikor megállítanám az időt? Mert egy pillanat nem csak kép, hanem illatok, hangok, ízek, érzések, érzetek egyvelege.
Miért fontosak ezek a pillanatok? Mert ezekből áll össze végül az életünk.
Nem szabad elfelejtenünk a másik két idődimenziót sem. A múltunk formált olyanná, amilyenek most vagyunk. Lehet, hogy pár évvel ezelőtt még nem tudtál volna értékelni egy szép napfelkeltét, de most megélni ezt egy összekovácsolódott baráti társasággal, akik bebizonyították az elmúlt pár évben, hogy számíthatsz rájuk felbecsülhetetlen érték lehet.
A tetteinknek következménye van, így a hirtelen jött ötlet már másnap nem biztos, hogy ugyan olyan jónak tűnik. Ezt érdemes átgondolni, mielőtt YOLO jelszóval beleugrunk valami őrültségbe.
Persze fontos észrevenni a hirtelen felbukkanó jó lehetőségeket. Viszont, nem érdemes a tervezést és előrelátást kiiktatni az életünkből, hiszen akkor csak sodródunk és a pillanatok nem állnak össze egy értelmes életté. A terveid céljaid, hozzásegíthetnek azokhoz a feledhetetlen pillanatokhoz, amiket majd az unokáidnak fogsz mesélni!
Szóval élvezd a nyarat!