Adott egy, az olvasási készséget, olvasástanulási képességet zavaró részképességzavar, valamint egy felsőoktatási intézmény, melynek hallgatói az elsajátítandó tudás zömét írott anyagok alapján, olvasva igyekszenek elsajátítani.
Adódik a kérdés: Diszlexiásként lehetséges ez egyáltalán?
Olvasási készségünket legtöbben teljesen természetesnek és alapvetőnek vesszük, ami nyilvánvalóan egyáltalán nem meglepő, hiszen akármerre nézünk, az írott információ valóban minden irányból, folyamatosan zúdul ránk. Ugyanakkor a populáció egy nem is kis hányada – becslések szerint 3 és 7 százaléka között – egészen máshogy éli meg ugyanezt a mindennapi információrengeteget. A betűk, szavak, mondatok kiolvasása, lényegüknek megragadása is problémát jelenthet egy diszlexiás egyén számára, a zavar súlyosságától függően. Ezzel szemben a diszlexiásokra jellemző, hogy gondolkodásmódjuk nyitottabb, hozzáállásuk kreatívabb is akár, ugyanis a diszlexia az egyént az információ felfogásának módjában befolyásolja, nem pedig végső minőségében. Felsőoktatásban mégis igen nagy akadályt jelenthet a tanulás, hiszen közel lehetetlen elkerülni a tankönyvekből, szakirodalomból, jegyzetekből való tanulást.
Szerencsére a felsőoktatásról szóló törvény tartalmaz lehetőségeket ilyen esetekre, diszlexia, diszgráfia, vagy diszkalkulia esetén a felsőoktatási intézmény a hallgató számára köteles megteremteni a megfelelő körülményeket. Ilyen speciális körülmény lehet például az írásbeli/szóbeli beszámolók szóbeli/írásbeli módon történő teljesítése, vagy a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgától való eltekintés.
Az állapot fennállásának bizonyításához természetesen szakvélemény szükséges, így azon egyének, akik diszlexia, diszgráfia, vagy diszkalkulia fennállása miatt engedményekben szeretnének részesülni felsőoktatásbeli tanulmányaik során, kérelemmel élhetnek Budapest Főváros Kormányhivatalának III. Kerületi Hivatalához, sikeres elbírálás után pedig személyes vizsgálatra kerülhet sor. Amennyiben valaki már legitim szakvéleménnyel rendelkezik diszlexia, diszgráfia, vagy diszkalkulia fennállásáról, úgy azt a kérelemhez kell csatolni, és személyes vizsgálatra nem is kerül sor.
A kérelemről és leadásának módjáról, valamint az összes egyéb részletről minden szükséges információt megtalálhattok itt! 🙂
A Budapesti Gazdasági Egyetem képzéseiről további információt ezen az oldalon találhattok!