Besenyei Zsuzsa a BGE PSZK Team Academy specializáció frissen végzett hallgatója, a PSZK Lámfalussy Sándor Szakkollégiumának volt elnöke II. helyezést ért el az idei OTDK-n. Másodszorra vágott neki a versenynek és idei dolgozatát már saját tapasztalatai inspirálták. Nagy élményt jelentett számára előadni és megvédeni a kutatását, és sok önbizalmat is adott neki a verseny. Mindenkinek bátran ajánlja a részvételt, mert kiváló alkalom a szakdolgozatra való felkészüléshez és számtalan olyan lehetőséget kínál, amelyekre nem is gondolunk.
Miért jelentkeztél a TDK versenyre? Mi motivált a témaválasztásban?
Egyetemi tanulmányaimból szerettem volna a lehető legtöbbet kihozni, így már másodévesként, 2015-ben is részt vettem a kari TDK-n. Mivel akkor nem sikerült helyezést elérnem, és nem is voltam elégedett a dolgozatommal, elhatároztam, hogy egyszer még mindenképp indulok a versenyen. Erre 2017-ben került sor, amikor a „Mesterséges siker – csapat bárkiből?” című dolgozatommal indultam. A témám a BGE-n működő Team Academy specializációhoz fűződik. Arra kerestem a választ, hogy lehetséges-e a TA speciális körülményei között sikeres csapatokat létrehozni, és ha igen, akkor miképp. Azért ezt a témát választottam, mert én is ezen a specializáción tanultam, és saját bőrömön tapasztalhattam meg, milyen nehéz olyan emberekkel vállalkozni, akiket előtte nem is ismertem. Kutatásomból kiderült, hogy valóban lehet „mesterséges” körülmények között is eredményes csapatokat alkotni, ez azonban gyakran mégsem elég a sikerhez: sok olyan csapattal találkoztam, amelyeknek bár mindenük megvolt ahhoz, hogy egy jó csapatot alkossanak, mégsem tudták ezt kamatoztatni. Dolgozatomban a fent említett kérdés mellett ennek okával is sokat foglalkoztam.
Mit adott neked a TDK-n való részvétel?
Az első versenyem egyértelműen tapasztalatot. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy jó eredményt érjek el, egy olyan témát kell választanom, ami közel áll hozzám. A második TDK dolgozatom éppen ezért sikerült sokkal
jobban. Nekem nagy élmény volt előadni és megvédeni a kutatásomat, és sok önbizalmat is adott a verseny, hiszen az első TDK-n megélt „kudarc” után bebizonyítottam magamnak, hogy egy hozzám illő témával én is képes vagyok jól szerepelni egy ilyen rangos versenyen.
Tapasztaltál nehézséget vagy kihívást a dolgozat megírása vagy a kutatás kapcsán? Ha igen, mi volt az?
Nekem a legnehezebb talán a témaválasztás volt. Régóta tudtam már, hogy szeretnék még egyszer indulni a versenyen, de sokáig nem találtam megfelelő témát. Amint ez megvolt, már könnyebben haladtak a dolgok. Egyedül a kérdőíves válaszok begyűjtése vett jóval több időt igénybe, mint gondoltam, hiszen sok volt a megkérdezett és külföldi hallgatókat is bevontam a kutatásba.
Mit tanácsolnál azoknak, akik még nem döntötték el, hogy vállalják TDK-n való megmérettetést?
Sokszor említettem már a témaválasztást, de most is csak azt tudom mondani, hogy szerintem ez a legfontosabb. Érdemes időt szánni rá és csak olyan téma mellett elkötelezni magunkat, amiről tudjuk, hogy tényleg élvezettel fogunk foglalkozni vele. Ezen kívül elengedhetetlen még az, hogy időben nekiálljunk, hiszen minőségi kutatást csak így lehet végezni. És persze az is fontos, hogy olyan konzulenst válasszunk, aki támogat minket és otthonosan mozog a témánkban.
Egyébként pedig bátran ajánlom minden hallgatónak a TDK-t, még akkor is, ha egyelőre fogalma sincs arról, hogy hogyan néz ki egy tudományos dolgozat. Egyrészt ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy felkészüljünk a szakdolgozatra, másrészt pedig számtalan olyan lehetőséget nyit meg előttünk, amelyekről előtte lehet, hogy nem is tudtunk.