Vajky Gergő jelenleg a BGE Vállalkozásfejlesztés mesterképzésére jár, és már most több vállalkozása van. Nem szereti pazarolni idejét, így a képzés elején eldöntötte: ha az első félévben egyszer is úgy érzi, nem éri meg, abbahagyja.

Nem hagyta abba, sőt!

Mesélj magadról!  

Már kisebb koromban elkezdtem azt az elvet követni, hogy “vegyünk olcsón például a piacon (offline és vatera) olyan dolgokat, amiket egy kis időráfordítással, némi felújítást követően el tudok adni másoknak drágábban”. Ezt aztán a gyakorlatban is kezdtem alkalmazni, bár ekkor még csak zsebpénz-kiegészítésnek hívtam. Nem is ismertem azt a szót, hogy vállalkozó. Az alapképzést a Corvinus gazdaságinformatikus szakán végeztem, miközben már a második félévtől dolgoztam az egyetem mellett. 

Sokáig úgy gondoltam, hogy a családban látott „alkalmazottként keményen dolgozni, megmászni a ranglétrát és jól élni” modellt követem majd én is, és akkor az jó lesz. Dolgoztam a K&H Banknál, a KPMG-nél. Közben egy barátommal elindítottunk egy influencer marketinges céget, kipróbáltuk hogyan is működik egy ilyen vállalkozás. Aztán egy KKV tanácsadó cégnél az online üzletfejlesztésbe ástam bele magam. Emellett pedig statisztikából még órákat is tartottam az egyetemen az akkori lakótársammal együtt. 

Húha, mindezt az alapképzés mellett, nem unatkoztál az biztos… Külföldön voltál eközben? 

Igen, egy félévet a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen töltöttem. Itt kis networking, IT PM irányú önfejlesztés és pihenés volt a cél, de sikerült egy Harvard programban is részt vennem, amit a Red Bull egyik vezetője tartott. Ez volt a legmenőbb tárgyam életemben. 

Aztán belevágtál és egyéni vállalkozó lettél… 

Amikor hazajöttem, eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz, egyéni vállalkozó leszek IT PM/tanácsadói területen. Egyből csatlakoztam egy fejlesztő céghez is, ahol jelenleg is magánegészségügyi cégek webes projektjeivel foglalkozom. Emellett van pár e-commerce vállalkozásom is (PetTime.hu, Fitspo.huhttps://omnisbands.hu). Ezek között van amit közösen a barátaimmal viszek és van olyan, amely csak az én „businessem”.  Fizetés kiegészítésnek pedig weboldal-, webshopkészítés és tanácsadás projekteket vállalok. Szeretem a lifestyle vállalkozásokat, terveim szerint a szakdolgozatomat is ebből írom majd. Ilyen oldalakat és önmagukat működtető üzleteket szeretnék felépíteni a jövőben. 

Mindezek után jött a mesterképzés… Miért éppen a BGE? 

Nem akartam nappali tagozaton továbbtanulni. Az pedig egyértelmű volt, hogy engem a vállalkozásfejlesztés érdekel igazán. Utánanéztem, hogy hol van ilyen lehetőség Budapesten, hol lehet levelezőn tanulni.  A BGE-ről azt hallottam, hogy gyakorlatorientált képzést kínál, így ennek adtam egy esélyt.  

Nem szeretem pazarolni az időmet, ezért már az elején eldöntöttem, hogy fél évet adok a képzésnek: ha az első félévben egyszer is úgy érzem, hogy nem éri meg, akkor abbahagyom. Szerencsére ennek nagyon is az ellentéte jött át eddig: családias, gyakorlatorientált, KKV irányba proaktívan nyitó szakról és oktatókról van szó. Már látom azt, amit Radácsi László, a szak egyik oktatója mondott: hogy a „BGE vállfejl” nem nagy szak, de hatásában, tehát abban, amit nyújt a hallgatóknak, a legjobb. 

És valóban úgy érzem, már most is rengeteget adott a vállalkozásaimhoz az itt szerzett tapasztalat.  

Szerinted milyen előnyökkel jár a mesterdiploma megszerzése? 

networking a legnagyobb előnye – hasonló szemléletű emberekkel, diákokkal és tanárokkal egyaránt. A szaktársaim többsége már több év munkatapasztalattal rendelkezik, nem az elmúlt egy évben végezte el az alapképzést. Ez azért is jó, mert az órákon ezen tapasztalatok alapján tudjuk az elméleti dolgokat a gyakorlatba átültetni. Én nem a papír miatt csinálom az egyetemet, de ha valaki megszerzi, azt már nem vehetik el tőle.  

Karrier vagy tanulás?  

A levelező képzésnek pont az a lényege, hogy nem kell választani. Ha valaki nem csak megélhetési egyetemista, akkor bőven megoldható. Illetve a mesterképzésnél szerintem nagy hátránnyal indul az, aki nem dolgozik mellette.

Képzéseinkről és nyílt napjainkról tájékozódj itt! A jövőd itt kezdődik!