A 21. század szinte határok nélküli, nyitott világa most hirtelen bezárult és egyik pillanatról a másikra mindenki otthon találta magát a négy fal között. A feszített tempójú napokat egy új rendszer váltotta fel, amihez egyelőre kissé tapogatózva próbálunk alkalmazkodni. Ez persze nem egyszerű, de az online térben kalandozva szerencsére könnyen találhatunk hasznos és nem utolsósorban szórakoztató alternatívákat a szabadban töltött idő helyettesítésére.

A jelenlegi helyzet a társadalom nagy része számára új és kihívásokkal teli időszakot vetít előre – ennek okai ugyan személyenként eltérnek, de az alapprobléma minden esetben ugyanaz: hogyan ne „golyózzunk be” hosszú hetek (sőt, valószínűleg hónapok) alatt saját, amúgy hőn szeretett otthonunkban?

Nos, mi felnőttek amíg tudunk, dolgozunk. Persze folytathatnánk a sort, hogy a diákok tanulnak, a hallgatók „hallgatnak” (haha!) és így tovább – viszont mindig lenne egy közös metszete a képzeletbeli Venn-diagramnak: valahogy a szabadidőnket is hasznosan kellene eltölteni. Mert ideig-óráig ugyan tényleg nagy buli felzárkózni a kedvenc sorozatokban, megnézni a régóta bakancslistán várakozó filmeket és estéken át a PlayStationnel játszani, de egy idő után garantáltan a falat kaparja majd az ember új ingerekre vágyva. Ilyenkor pedig érdemes produktívan, építő szándékkal, az önfejlesztés céljával állni a kialakult helyzethez.

Az opciók elsőre persze végesnek tűnnek, de a kijelzők és a digitalizáció korában számtalan szuper lehetőséget találhatunk az online térben barangolva. Következzen ezek közül néhány!

  1. Honfoglalózz!

Valószínűleg te is hallottál már erről a magyar nyelvű, online stratégiai kvízjátékról, ahol a legváltozatosabb témákban teheted próbára a tudásodat más hús-vér játékosok ellen. A csúcs az egészben, hogy miközben a meglévő tudásodat kamatoztatod és egy csomó új dolgot tanulsz, még jól is szórakozol.

A már meglévő és az újonnan elsajátított tudásanyagból persze van, ami hasznos (történelmi adatokat például szuperül lehet ismételni az érettségi előtt: Tudod mikor uralkodott Mátyás király?), és van, ami lényegesen kevésbé szükséges a mindennapi túléléshez (Tudod mi az a „póc”? Nem, nem „polc”. A nyílthólyagú halak rendjének egyik neme – csak mondjuk), de a két kategória igazán klasszul kiegyenlíti egymást. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt a barátaiddal együtt is játszhatod – így, ha szorult beléd némi versenyszellem, akkor a sikeréhségedet is csillapíthatod.

  1. Tanulj nyelve(ke)t!

Ha már van nyelvvizsgád (amiről ugye tudjuk, milyen fontos, mert kell a továbbtanuláshoz, diplomához, stb.), akkor azért, hogy szinten tartsd a tudásodat, ha nincs, akkor azért, hogy fejlődj és majd legyen!

Sőt, kismillió másik indok is létezik, de a lényeg: (legalább kettő, de még inkább három) idegennyelv ismerete nem csak önmagában nagyon hasznos, de a jövőben kifejezetten értékessé is tehet téged a munkaerőpiacon.

Szerencsére ebben számos szuper applikációt lehet segítségedre: ilyen például az ingyenesen beszerezhető Duolingo, vagy a magyar fejlesztésű Xeropan (utóbbi csak angoltanulásra), amelyekkel egyaránt élmény a gyakorlás és a tanulás.

  1. Olvass-olvass-olvass!

Szókincs, fantázia, látásmód, élmény, szórakozás, beszédtéma: csak néhány szó, ami eszünkbe juthat az olvasásról. Olvass te is, mert fejleszt, gazdagít, leköt és kiszakít a mindennapokból. Mivel a kiadott könyvek választéka szerencsére hatalmas, teljes bizonyossággal állítható, hogy mindenkit vár egy (vagy több) könyv valahol – csak meg kell találnod a neked valót. A magunk részéről például javasolnánk (receptre) némi Vonnegutot, de ha még nem unod a bezártság témáját, az is lehet, hogy neked épp a „Száll a kakukk fészkére” c. remek jön majd be.

A fentieken túl természetesen rengeteg további lehetőség rejlik még a jelenlegi mindennapjainkban – nézzetek szét, keressetek, találjatok és osszátok meg!

Sőt, javaslunk még valamit: beszélgessetek minél többet egymással!