Radó Dávid, a február 1-jén hivatalba lépett EHÖK elnök beszámolója a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzet kihívásairól.
Aki figyelemmel kísérte az olaszországi helyzetet, február végén már sejthette, hogy zavar van az erőben. Március elején aztán hazánkat is elérte a járvány – tűkön ülve figyeltük az aktuális híreket és az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit, ami azóta is szerves része mindennapjainknak.
Nem volt ez máshogy március 11-én sem. Akkor már éreztük, hogy korlátozások lógnak a levegőben. A sajtótájékoztatót ezen a napon is izgatottan vártuk a Hallgatói Önkormányzat irodájában. Majd elérkezett a 14 óra és bejelentették, hogy éjféltől rendkívüli szünet lesz a felsőoktatásban, bezárnak az intézmények. Percekig csak ültünk és próbáltuk feldolgozni a tényt, illetve a döntés lehetséges következményeit. Tétlenkedni azonban nem volt időnk: azonnal ülést hívtunk össze, ahol a kari és az intézményi HÖK vezetőivel közösen dolgoztunk azon, hogyan tovább, hogyan tudunk mozgósítani, mi lesz a szerepünk. Mindeközben az egyetemi hallgatói csoportokban is elindult a találgatás. Abban biztosak voltunk, hogy az első és legfontosabb feladatunk megnyugtatni hallgatótársainkat. Ennek érdekében a kommunikációnkat maximumra kapcsoltuk és minden mozzanatról tájékoztatót adtunk ki a különböző információs felületeinken.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) még ezen az estén létrehozott egy közös csoportot a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak vezetői részére, ahol szintén elindult a közös munka. A HÖOK azonnal mozgósítani tudta a tagönkormányzatokat, Elnöksége pedig megkezdte a tárgyalásokat a döntéshozókkal. Az egyeztetések nagyon jó irányba haladtak minden csatornán, így rövid idő alatt sikerült nagyon sok információt feldolgoznunk. Ez a csoportunk azóta is működik, a HÖOK részéről pedig folyamatos supportot, segítséget kapunk mindannyian.
A bejelentés másnapján, március 12-én a BGE vezetésével is elindult a közös munka. Azt gondolom, szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen már korábban nagyon jó együttműködést, partneri kapcsolatot tudtunk kialakítani. Mi egy form-on folyamatosan gyűjtöttük a hallgatói kérdéseket, amire több mint 300 válasz érkezett be. Ezeket tématerületek szerint szétbontva küldtünk át a vezetésnek. A közös munka nagyon hatékony volt, a problémákra azonnal tudott reagálni mindkét fél.
A kollégiumból való kiköltözés pillanatai.
Így volt ez a kollégiumi kiköltözést illetően is, amit 2 nap alatt kellett a BGE mind a négy karán teljes egészében levezényelni. A kollégium vezetői, a KOB (Kollégiumi Bizottság) tagok szintén nagyon jól kezelték a helyzetet. Maximálisan büszkék lehetünk a kollégium összes lakójára is, hiszen mindenki megértette a helyzetet és határidőre kiköltözött. Óriási respect! Az elmúlt néhány hétben talán ez volt a legnehezebb és egyben legfájdalmasabb időszak.
Hallgatótársainktól azóta is folyamatosan kapjuk a kérdéseket, amikre próbálunk a lehető leggyorsabban reagálni és választ adni az intézmény vezetésével közösen. Az egyetem polgárai között hatalmas összefogás alakult ki, aminek köszönhetően nem is ütötte fel túl nagy pánik a fejét. Az utóbbi napokban a távoktatás került főszerepbe, aminek kapcsán szintén mindennaposak az egyeztetések. Természetesen még most is több megoldatlan kérdés és probléma kerül a felszínre, de véleményem szerint nagyon jó irányba haladunk.
Az oktatás a múlt hét folyamán újraindult és mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy a körülményekhez képest rendben menjen le ez a félév is. A magam részéről nagyon fontosnak tartom a pozitív hozzáállást: véleményem szerint a BGE és a teljes magyar felsőoktatás sokat profitálhat ebből a helyzetből, hiszen olyan 21. századi megoldások kerülnek most be a körforgásba, amiket a jövőben is hasznos lehet alkalmazni az oktatásban.
Nehéz időszakon vagyunk túl – nem csak mi, hanem az egész ország, világ – és még nincs vége. A rendkívüli helyzet teljesen átírta az eddigi rutinunkat, elvette a napi munkafeladatoktól az idő nagy részét. A kezdeti nehézségek után azonban gyorsan stabilizáltuk a helyzetet, újraszerveztük a félév feladatait, új célokat határoztunk meg és a megváltozott környezethez alkalmazkodva ismét elindult a napi operatív munka. Sajnos most nem tudunk személyesen találkozni, de az online megoldások segítségével napi szinten tartunk megbeszéléséket, a hétvége folyamán pedig már csapatépítőt is szerveztünk.
A BGE teljes közössége helytáll ebben a mindenki számára új és váratlan helyzetben. Bízunk benne, hogy a lehető leghamarabb stabilizálódik a helyzet, mihamarabb visszatérhetünk a megszokott környezetbe, barátaink közé, az iskolapadba vagy éppen egy jó buliba.
Sok erőt és kitartást kívánok mindenkinek!
Radó Dávid, BGE EHÖK elnök