Dr. Dósa Kata a BGE Oktatásmódszertani Központjának (OMK) vezetője. Eredetileg a bolygó kapitánya szeretett volna lenni, így környezettudományt végzett az ELTE-n. Aztán az Egyesült Államokban a doktori iskolában eltöltött több évi útkeresés során rájött, hogy mit is szeret leginkább csinálni. Így jött a képbe az imádott tanítás mellé az oktatásfejlesztés. Ma is ezzel foglalkozik, tervei között szerepel egy modern, közérthető felsőoktatás-módszertani blog elindítása, illetve egy könyv megírása a témában. De ahogy mondja: „Csak ehhez előbb el kell kérnem Hermionétől az időnyerőt…”
Mesélj egy kicsit magadról!
Mivel a pályaválasztás kapcsán beszélgetünk, ezzel is kezdem akkor. Én eredetileg a bolygó kapitánya szerettem volna lenni és környezettudományt végeztem az ELTE-n. Aztán a doktori iskolában rájöttem, hogy az a mélysége már nem érdekel a környezettudománynak, amit ott kellett volna kutatni, sokkal inkább generalista beállítottságom van: én a tudományterületeken átívelve, az azok közötti kapcsolatokon szeretek gondolkodni, nem a specifikumokon. Akkor három évig “tébláboltam”, kerestem a helyem: összetanultam mindent, ami érdekelt, mindenhová bekérezkedtem, a jogi karra, az MBA-ra, tanultam kommunikációt, fotózást, politikatudományt, festészetet, rajzot, szociológiát. Szerencsém volt, hogy a doktori iskolát egy olyan intézményben, az USA-ban, a University of Wisconsin-Madison nevű nagy kutatóegyetemen csináltam, ahol ezt meg lehetett tenni, mert a programszerkezet és a hozzáállás is rugalmas volt. Aztán a harmadik évben egy teljesen random kávézás alkalmával kérdezte meg tőlem a karrierem első legfontosabb kérdését egy kolléga: hogy mit szeretek a sok mindenből legjobban csinálni? Erre félig viccesen kapásból azt válaszoltam, hogy tanítani – de ő véresen komolyan nézett rám, hogy hát akkor tessék, itt a válasz. És valóban: a doktori iskola elejétől fogva imádtam tanítani, hiszen kiváló mentoraim voltak.
Úgyhogy karriert váltottam, és villámgyorsan (ami persze kemény volt) beletanultam a pedagógiába, oktatáskutatásba, és összeraktam az egyetemen az első olyan doktori projektet, ami az ún. diszciplínaalapú oktatáskutatás területére esik. Mivel mind a természettudósoknak, mind az oktatáskutatóknak el kellett ezt adni, dupla munkát végeztem, de megérte: mindkét területen otthonosan mozgok és építettem egy olyan hidat a tudományterületek között, amit azóta számos másik doktorandusz használ.
Azóta oktatásfejlesztőként dolgozok: először a Georgia Institute of Technology-ban, most pedig a BGE-n azon dolgozom, hogy a mostani hallgatóknak jobb legyen – ennél regénybeillőbb történetet csak kitalálni lehetne.
Az Egyesült Államokban tanultál, dolgoztál, oktatásfejlesztéssel is foglalkoztál. Mennyire más ott ez a terület?
Strukturális és kulturális szempontból látok különbséget. Az amerikai egyetemi rendszerben, akár állami, akár magánegyetemre jár egy hallgató, az átlagbérek arányában nagyon sokba kerül egy félév. Mivel az egyetemi költségvetésnek egésze, vagy nagyon nagy százaléka ebből finanszírozódik, hatalmas harc folyik a hallgatókért. A hallgatók választásában viszont a szakmai kiválóság, piacképes végzettség mellett nagyon nagy jelentőséget kap az egyetemi élmény, úgyhogy az egyetemek felismerték azt, hogy érdemes befektetni az oktatásfejlesztésbe, szuper anyagokat, jó légkörű, sokszínű programokat, hallgatóközpontú, módszertanilag felkészült oktatókat kínálni nekik.
Emellett az amerikaiakra a modern, aktív, tanulási közösség alapú megközelítés, a célorientáltság a jellemző. Ez az újhullámos, hallgatóközpontú oktatási paradigma pedig azon alapul, hogy a hallgatókkal partnerségben, őket bevonva, véleményüket, saját tudásukat, igényüket beépítve, céljaikhoz alkalmazkodva folyik az oktatás.
A koronavírus járvány megjelenése, a digitális oktatásra való átállás a BGE Oktatásmódszertani Központjának életét is alaposan megváltoztatta. Hogyan éltétek, illetve élitek meg ezt az időszakot?
A tavaszi karantén óta még mindig nem volt érdemben szünet, vagy megállás. Ennek az időszaknak az abszolút hősei a munkatársaim, a bal- és jobbkezem, Kata és Lilla. Nagyon összerántott minket ez a krízis, mint csapatot, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is – mikor a karantén alatt otthon próbáltam dolgozni két ovissal, akik a bezártságtól már őrjöngtek, közben mindenki mindent tegnapra akart, akkor nagyon jól jött az érzelmi támogatásuk is.
Annak is örülök, hogy közösen át tudtuk hidalni ezt az időszakot úgy, hogy az oktatóinknak gyors, támogató, érdemi segítséget tudtunk nyújtani. Most már nemigen találni olyan oktatót a BGE-n, aki ne tudná, mi az az OMK, és hogy itt kompetens, segítőkész szakembereket találnak. Sikerült kiépíteni egy olyan szociális tőkét, amire innentől támaszkodni tudunk, hiszen tulajdonképpen az oktatásfejlesztés is egy mozgalom, aminek szüksége van egy kritikus tömegre. Most úgy felgyorsultak a változások, illetve olyan hatalmas igény van az új módszerekre, anyagokra, hogy mindegyikünk három ember munkáját végzi.
Hogyan tovább? Új célok, új projektek?
Jelenleg a Moodle nevű tanulástámogató rendszer bevezetésén dolgozunk az egyetemen, ezzel kapcsolatban még sok teendőnk van. Emellett szeretnénk a jövőben a hallgatói értékelési rendszert átdolgozni, hogy ne véleményalapú, hanem tanulási cél alapú legyen – ez azért fontos, mert ezzel sokkal valósabb képet kapunk az oktatók teljesítményéről, mint a véleményalapú rendszerekben. Közösen dolgozunk a kollégákkal azon is, hogy a BGE stratégiai céljai között is megjelenő fenntarthatóságot még inkább beépítsük a tananyagainkba, hiszen erre a legtöbb tárgyunk kiválóan alkalmas.
Mik a személyes jövőbeli céljaid?
Ha már pályaválasztással kezdtünk, zárjuk is azzal: a karrierem második legfontosabb kérdését néhány évvel az első után az akkori főnököm tette fel: mi az, ami minden nap motivál a munkámban? Akkor arra jöttem rá, hogy ez számomra két dolog: hogy attól, amit csinálok, valakinek jobb legyen, és én folyamatosan tanuljak, fejlődjek. Ebből az első maximálisan megvan, ezt rengeteg hálás oktatói levél erősíti meg minden nap, illetve a hallgatóktól is kapunk pozitív megerősítést. A második mostanában igencsak elmaradt. Szeretném, ha lenne időm konferenciákra járni, egy-egy szakkönyvet elolvasni, beletanulni vezetéssel kapcsolatos ismeretekbe, illetve visszatérni a környezettudomány tanításához és integrálásához más tantárgyakba.
Szeretnék ezen kívül egy felsőoktatás-módszertani blogot indítani modern módszerekkel érthetően, emészthetően, a szakzsargont meg a cirádás körmondatokat átugorva. Aztán könyvet írni belőle. Csak ehhez előbb el kell kérnem Hermionétől az időnyerőt…