Kovács Fanni, a BGE turizmus-vendéglátás szakos hallgatója, a koronavírus okozta viszontagságok ellenére is úgy döntött, hogy belevág élete eddigi egyik legnagyobb kalandjába és egy félév erejéig külföldi egyetemen folytatja a tanulmányait. Fannit kérdeztük az eddigi tapasztalatairól.
Melyik országban töltöd a jelenlegi félévet és miért ezt az országot választottad?
A mostani félévet Olaszországban, azon belül is Genovában töltöm. Az eredeti tervem egyébként egy franciaországi szemeszter volt, ám az interneten való böngészés közben rábukkantam erre az egyetemre és úgy döntöttem, hogy itt szeretnék tanulni. Az olasz kultúra, a gasztronómia és az itt élő emberek mindennapi életvitele mindig is érdekelt, ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül nem Franciaországban, hanem itt kötöttem ki.
Milyen jellegű nehézségeket tapasztaltál vagy tapasztalsz a koronavírus következtében?
Az mindenképpen nehézséget jelentett, hogy csak úgy, mint Magyarországon az oktatás, az általam választott egyetemen is online formában zajlott, ez pedig nem könnyítette meg az új emberekkel való megismerkedést. Szintén a vírus okozta helyzetből kifolyólag sokan döntöttek úgy, hogy mégsem jönnek ebben a félévben Genovába tanulni, így egy relatíve kisebb „Erasmus-os közösség” alakult ki. A nehézségek mellett ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy a tartományi enyhítések bevezetése óta egyre több szabadidős program kerül megszervezésre, közülük kifejezetten sok, célzottan az Erasmuson lévő hallgatóknak.
Mit tartasz a leginkább pozitív dolognak a mostani, külföldön töltött féléved kapcsán?
Azt érzem, hogy mióta külföldön tanulok, általánosságban nyitottabb vagyok az újdonságok iránt. Ugyanakkor abból kifolyólag, hogy egyedül vagyok kint rengeteg olyan váratlan helyzetet kell megoldanom, akár napi, akár heti szinten, amelyeket korábban nem kellett. Például, hogy az egyelőre közel sem tökéletes olasz nyelvtudásommal hogyan értetem meg magam egy olyan boltban, ahol az eladó nem beszél semmilyen idegen nyelvet. Ez csak egy a sok közül. Ezenkívül pedig, ha már a nyelvtudásnál tartunk, azt érzem, hogy az olasz nyelvtudásom is nagyon sokat fejlődött mióta itt tanulok.
Mennyire ajánlanád másoknak, hogy a jelenlegi helyzetben is vágjanak bele egy külföldi félévbe?
Én azt gondolom, hogy akinek van lehetősége az a körülményektől függetlenül mindenképp vágjon bele, ha másért nem akkor azért, mert senki sem tudhatja, hogy legközelebb mikor lesz egy ekkora lehetősége. Szerintem mindenkinek kellene egy kicsit külföldön élnie, hogy megtapasztaljon egy új életformát, életszemléletet. Zárszóként még annyit említenék meg, hogy a nehézségek ellenére sem bántam meg, hogy belevágtam ebbe a külföldi kalandba.
A pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzéseinkről tájékozódj ITT!
A jövőd itt kezdődik!