Ignácz Balázs az idei tanévben diplomázott a BGE-n, pénzügy-számvitel szakon. Balázs mindazon túl, hogy korábban a PSZK szakkollégiumának az elnöke volt és egyetemi tanulmányai során több tanulmányi versenyen is részt vett, az idei tanévben úgy döntött, hogy belevág egy TDK dolgozat megírásába is. Ez olyannyira jól sikerült, hogy egészen az OTDK-ig jutott vele. Az ezen idő alatt gyűjtött tapasztalatairól kérdeztük Balázst.
Mi motivált abban, hogy részt vegyél a TDK-n, majd miként élted meg, hogy megnyerted a saját szekciódat?
Az egyetemi tanulmányaim során szép fokozatosan alakult ki bennem, hogy szeretnék a tanórákon kívüli kötelességeimen felül valami mást is kipróbálni. Ebből kifolyólag első körben csatlakoztam a Lámfalussy Sándor Szakkollégiumhoz és a harmadik tanévem végén döntöttem el, hogy belevágok egy TDK dolgozat megírásába. A dolgozat megírása közben az lebegett leginkább a szemem előtt, hogy szeretnék egy olyan minőségi munkát létrehozni, amire a későbbiekben is büszke lehetek. Az OTDK-ra való jelölés és a szekcióban elért első hely pedig már csak „hab volt a tortán”. Nagyon örültem mindkettőnek.
Milyen különbségeket érzékeltél a TDK és az OTDK között?
Mindkettőnek megvolt a maga varázsa, annak ellenére is, hogy mind a TDK, mind az OTDK online zajlott. Az intézményi TDK-n azt éreztem, hogy a zsűri arra volt leginkább kíváncsi, hogy mennyire mozgok otthonosan az általam kutatott témában, mennyire értem az adott témához kapcsolódó összefüggéseket. Amit ugyanakkor a legnagyobb különbségnek tartok az OTDK és a TDK között, hogy az OTDK-n sokkal koncentráltabb volt a velem egy szekcióban lévő kutatások területe. Míg a sporthoz kapcsolódó dolgozatommal az intézményi TDK-n a gazdaságpszichológia – gazdaságszociológia szekcióban mérettettem meg magam, addig az OTDK-n a sport és gazdaság szekcióba kerültem. Összességében egyébként nem érzem azt, hogy az OTDK-n sokkal több volt a „beugratós” kérdés, mint a TDK-n.
Mekkora plusz munkát igényelt az OTDK-ra való felkészülés a TDK-hoz képest?
Én az OTDK-ra egy ez egyben ugyanazt a dolgozatot adtam le, amit a TDK-ra, a prezentációban ugyanakkor eszközöltem apróbb módosításokat, szem előtt tartva a TDK-n a zsűritől kapott tanácsokat. Igyekeztem már az intézményi TDK előtt is napi szinten nyomon követni a sportgazdasághoz kapcsolódó aktualitásokat, ha valamiben, akkor talán ebben tettem rá még egy lapáttal az OTDK előtt.
Miben érzed úgy, hogy a legtöbbet fejlődtél a TDK és az OTDK következtében?
A prezentációs készséget emelném ki mindenképpen. Azt gondolom, hogy a témámhoz kapcsolódó első, otthoni próbálkozás és a végső, éles prezentáció között ég és föld volt a különbség. Ezt egyébként mind a mai napig a munkahelyemen is kamatoztatni tudom. Továbbá azt érzem, hogy a stresszhelyzeteket is sokkal jobban tudom kezelni, mint korábban bármikor.