„Arra törekszünk, hogy szisztematikus aprómunkával tartsuk, illetve fejlesszük a képzés szakmai színvonalát, fenntartsuk a hallgatócentrikus légkört, ezzel tegyük vonzóvá doktori képzésünket” – mondja prof. dr. Losoncz Miklós, a BGE Vállalkozás- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolájának vezetője. Az elmúlt két év tapasztalatairól, jövőbeli célokról és büszkeségekről is beszélgettünk vele.

 

 

Több mint 43 éve van a pályán, oktat, kutat, a BGE Doktori Iskolájának a vezetője. Melyik terület áll Önhöz a legközelebb?

Szakmai pályámat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után 1977-ben az MTA Világgazdasági Kutatóintézetben kezdtem, ahol 11 évet töltöttem el kutatóként. Kisebb-nagyobb kitérők után 1993 óta dolgozom a felsőoktatásban, ezen belül 2016 eleje óta a Budapesti Gazdasági Egyetemen.

A kérdésben szereplő három dolog nehezen választható el egymástól, közöttük szoros, egymást erősítő kapcsolat van. Ha mégis meg kell jelölni a legkedvesebb tevékenységemet, akkor a kutatás áll az első helyen. Szeretek egy-egy téma tanulmányozásában elmélyedni, feltérképezni, összegyűjteni, elolvasni és értelmezni a róla megjelent írásokat, és valamilyen szempontrendszer, vezérfonal alapján kifejteni a véleményemet. Ezt a tevékenységet az oktatás nemcsak színesíti, hanem lehetővé teszi a kutatási eredmények gyakorlatban való tesztelését, azok, illetve tágabb értelemben az olvasmányélmények terjesztését az oktatásban. A hallgatókkal való kapcsolat a kutatómunkámra is termékenyítően hat, új ötleteket merítek belőle, és érlelem a kutatási eredményeimet. A kutatás és az oktatás egyik lényeges közös vonása az, hogy világosan, érthetően kell közölnie az embernek a gondolatait, úgy, hogy az olvasók, illetve a hallgatók megértsék, nem csak a szakmabeliek, hanem a laikusok is.

2019 szeptemberében elindult a BGE Vállalkozás- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolája, egy évre rá angolul is zajlik a képzés. Mik az elmúlt két év tapasztalatai?

A doktori iskola olyan elméleti és módszertani ismeretekkel, képességekkel és készségekkel vértezi fel a hallgatókat angol nyelven, amelyek révén képesek tudományos igényű elemzéseket készíteni, és erről a megkövetelt publikációk és magának a PhD értekezésnek a megírásával meggyőzik a szakmai közvéleményt és a lektorokat/bírálókat. A doktori iskola vállalkozásközpontú, és nagy hangsúlyt helyez a módszertani ismeretek oktatására és alkalmazására.

Ebből az általános célból adódóan a doktori iskola több területen sajátos funkciót lát el a BGE-n az oktatói és kutatói utánpótlásban, a docensi és egyetemi tanári cím megszerzésének előkészítésében. Ennek jegyében a doktori iskola és az egyetem vezetése egyrészt arra ösztönzi a tudományos fokozattal még nem rendelkező kollégákat mindhárom karon, hogy hozzánk iratkozzanak be PhD képzésre. Másrészt a doktori képzés nyitva áll a mesterképzést elvégzett hallgatóink előtt, rájuk is számítunk hallgatókként, illetve hosszabb távon oktatókként. Harmadszor, a doktori iskolában folytatott oktatás és témavezetés hozzájárul a kollégák szakmai előmeneteléhez. A témavezetői feltételek teljesítése például pótlólagos erőfeszítésekre sarkallhatja az oktatóinkat. Végül a doktori iskola lehetőséget ad a kollégáknak habilitációs védésre is. A rend kedvéért hangsúlyozom: a doktori iskola meritokratikus alapon működik, azaz önmagában a BGE melletti elkötelezettség nem jogosít fel senkit a felvételre, ahhoz más jelentkezőkhöz hasonlóan teljesíteni kell az előírt és a nyilvánosan, a doktori iskola honlapján hozzáférhető követelményeket.

A képzési-kutatási szakaszban három kollégánk vesz részt állami ösztöndíjjal, a kutatási-disszertációs szakaszban egy kollégánk írja értekezését, és egy kollégánk habilitációs védési eljárása van folyamatban. Két állami ösztöndíjas hallgatónk óraadó a PSZK-n.

A doktori iskolánk iránt egyébként sokan érdeklődnek, erre való tekintettel a tavalyi egy állami ösztöndíjas hely helyett a szeptemberben induló tanévre ötöt kértünk, amit meg is kaptunk, mindegyiket betöltöttük. A magyar kormány Stipendium Hungaricum ösztöndíj-programja keretében évente 70-80 fejlődő országbeli érdeklődő jelentkezett doktori iskolánkba, akik közül a tíz legalkalmasabb jelöltnek ajánlottuk fel a felvételt.

Bakacsi Gyula programigazgatóval és a többi érintett kollégával arra törekszünk, hogy szisztematikus aprómunkával tartsuk, illetve fejlesszük a képzés szakmai színvonalát, fenntartsuk a hallgatócentrikus légkört, ezzel tegyük vonzóvá doktori képzésünket.

Jövőbeli céljairól meséljen egy kicsit, mi a következő szakmai kihívás?

Ugyanaz, mint eddig: a doktori iskola vezetése, az MTA-BGE Makrogazdasági fenntarthatósági kutatócsoport irányítása, tanulmány- és könyvírás, a Külgazdaság főszerkesztőjeként a folyóirat színvonalának javítása, a nemzetközi indexeltség elérése.

Eddigi pályája során mire a legbüszkébb?

Sikeres tanítványaimra: doktori fokozatot szerzett és TDK-dolgozatot írt hallgatóimra, kutatócsoportjaim fiatal tagjainak publikációira. Négy lányomra, akik – meggyőződésem szerint – kritikus helyzetekben helyesen döntenek.

Ha lehetne 3 kívánsága, szakmailag vagy magánemberként, mik lennének azok?

Az első kívánságom mentális és testi egészség a családomnak, második nyugodt alkotó légkör a Budapesti Gazdasági Egyetemen, a harmadik……