Elgondolkodtál már az alapképzés utáni folytatáson? Vajon érdemes tovább mélyítened a megszerzett tudásodat? Ha igen, hol és milyen mesterképzésen? 2021-ben a jelentkezők száma alapján a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) volt Magyarország harmadik legnépszerűbb egyeteme, a Pénzügyi és Számviteli Kar (BGE PSZK) pedig első az egyetemi karok közt. Olvass tovább, és tudd meg, hogy volt BGE-s hallgatók szerint miért érdemes a BGE-t választani nemcsak alap, hanem mesterképzésen is!

 

Mert nem kell választanod a karrier és a tanulás között

A mesterdiploma hozzásegít a vezetővé váláshoz és magasabb pozíciók betöltéséhez. A képzés elvégezhető munka mellett, nem kell választanod tehát a tanulás és a karrier között. „A levelező képzésnek pont az a lényege, hogy nem kell választani. Ha valaki nem csak megélhetési egyetemista, akkor bőven megoldható” – emeli ki Vajky Gergő, aki a PSZK vállalkozásfejlesztés mesterszakán végzett. A BGE PSZK-n mind a 4 mesterképzés (Pénzügy, Számvitel, Vezetés és szervezés és Vállalkozásfejlesztés) elérhető levelező formában, hiszen alapvetően számítunk arra, hogy már gyakorló szakemberek is jelentkeznek hozzánk tudásbővítés céljából.

 

Mert a bővülő látókör, tudás és rugalmasság hosszútávon is sikerre vezet

Mi lehetne jobb befektetés annál, mint hogy képzed magad?” – teszi fel a tökéletes kérdés-állítást Fehérvári Orsi, a BGE PSZK volt hallgatója, aki jelenleg egy szoftverfejlesztő cég középvezetőjeként dolgozik, miközben saját vállalkozását is építi. Mivel folyamatosan változik a munkaerőpiac, nagyon fontos, hogy 10, 20 vagy akár 50 év múlva is tudjunk alkalmazkodni a gazdasági és munkaerőpaci kihívásokhoz. A folyamatos tanulás és saját magunk tudatos fejlesztése ma már valóban az élet elengedhetetlen része, a mesterképzés pedig pont erről szól; a networking, a táguló látókör, az új impulzusok mind-mind csak előnyünkre válnak. Napjaink trendjét követve tehát nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne képezzük magunkat.

 

Mert itt lehet feszegetni a határokat

A mesterszakon lehetőség nyílik más képzésen vagy karon, más egyetemen vagy akár külföldön is tanulni. „Mikor jelentkeztem a mesterre, nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz 3 országban, 3 kontinensen egy-egy félévet eltölteni, világot látni, megismerkedni az ottani vállalkozói gyakorlatokkal, és elmélyülni az adott kultúrák szokásaiban” – emeli ki Szekér Tamás, aki szintén a BGE-n végezte el a vállalkozásfejlesztés mesterszakot. A BGE-n erre valóban lehetőséged van, hiszen az egyetemnek számos európai, ázsiai, sőt, latin-amerikai felsőoktatási intézménnyel van kapcsolata, így garantáltan életre szóló élmény vár azokra, akik próbára merik tenni magukat külföldön.

 

Fontos tudni, hogy a BGE Vállalkozás- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolájába is a mesterdiploma a belépő. A doktori iskola a vállalkozásokra és azok fejlesztésére fókuszál, és elsősorban a kis- és középvállalkozások üzleti és menedzsment tématerületeit helyezi képzési és kutatási középpontjába. A BGE-n jelenleg 9 féle mesterképzés érhető el, a nemzetközi tanulmányoktól, a vezetés-szervezésen át a pénzügyig és a vállalkozásfejlesztésig, ezekről pedig minden információ elérhető ITT.

A mesterképzésekről szóló online nyílt napon 2022. február 5-én első kézből értesülhetsz a képzésekkel kapcsolatos információkról. Csatlakozz ITT.