A Lámfalussy Sándor Szakkollégium a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügy és Számvitel karán működő diákszervezet. A szervezet legfőbb célja, hogy a hallgatóknak lehetőségük legyen mélyebb szakmai ismereteket szerezni a tanórák keretein kívül is. A következőkben a szakkollégium egyik tagjával, Fejes Diánával olvashattok egy interjút és nyerhettek betekintést a szakkollégium mindennapjaiba.

 

Mi motivált abban, hogy csatlakozz egy diákszervezethez?

Egy diákszervezethez való csatlakozás sok lehetőséget rejt magában, szakmailag sokat fejlődhetünk, részt vehetünk különböző nemzetközi versenyeken és természetesen életreszóló barátságokat is köthetünk. Mindemellett az is motiváló volt számomra, hogy itt olyan ismeretekre is szert tehetek, amely túlmutat az egyetemi tanórákon tanultakon, ez pedig a jövőben például munkakereséskor jelenthet előnyt számomra.

Miért a Lámfalussy Szakkollégiumot választottad?

Mikor az ember még gólya, azt sem tudja, hogy mi hogyan zajlik az egyetemen, arról azonban innen-onnan hall, hogy van lehetőség diákszervezetekhez csatlakozni. Egy régi iskolatársam pedig sokat mesélt nekem a Lámfalussy Szakkollégiumról, és úgy éreztem, hogy szeretnék ezen szervezet tagjává válni.

Milyen új lehetőségek nyíltak meg előtted azáltal, hogy a szakkollégium tagja lettél?

Például rögtön a szervezethez való csatlakozásomat követően olyan kurzusokon vehettem részt, amelyek nagyon izgalmasak voltak számomra. Ezen kívül pedig azt is kiemelném, hogy a szervezethez való csatlakozásom óta több tanulmányi versenyen is megmérettettem magam, ezek is rendkívül érdekes tapasztalatok voltak.

Hogyan kell elképzelni egy szakkollégista mindennapjait?

A szakkollégiumban 5 bizottság működik. Minden bizottságnak más teendői vannak, de a munka természetesen nem olyan sok (megterhelő), hogy ne jusson idő más elfoglaltságra. Most épp tagfelvétel van, így például egy HR-es interjúztat és szervezi a következő bevonó táborunkat az újoncoknak. Míg most egy marketingesnek szinte minden nap van valami tennivalója, például a következő posztunkhoz szöveget ír, photoshopol, képet szerkeszt. A többi bizottságban pedig inkább hosszabb távú projektek vannak.

Te melyik bizottság tagja vagy, és itt pontosan milyen teendőid vannak?

A Külkapcsolatok Bizottság tagja vagyok. Mi foglalkozunk az alumni hálózattal (alumnik a már végzett, de egykoron szakkollégiumi tagok), valamint minden olyan szponzorral és céggel, akik kapcsolatban állnak a szakkollégiummal. Ezen felül többek között a Kusza (Kutató Szakkollégisták és Diákok) konferencia szervezésébe is besegítünk, illetve a szakkollégiumunk minősítéséért is mi felelünk.

Kinek ajánlanád, hogy csatlakozzon a szakkollégiumhoz?

Minden olyan hallgatónak, aki egy kicsit többet akar kihozni az egyetemi életből és szeretne egy közösséghez tartozni. Egy diákszervezettel a szürke hétköznapok is szebbek lesznek. Nekem nagyon jó volt, hogy a tavaly tavaszi félévben, mikor online voltunk, akkor is itt volt ez a csapat, akik miatt nem éreztem annyira egyedül magam.

Köszönjük az interjút, sikeres félévet kívánunk!