Múlt héten indult cikksorozatunkban a TDK-zás nagy kérdéseit járjuk körbe azzal a céllal, hogy téged is segítsünk abban, hogy belevágj a saját TDK dolgozatodba. Az előző részben a témaválasztásról esett szó, és korábban TDK-zott BGE-s hallgatókkal együtt konkrét tippeket adtunk a saját témád leghatékonyabb megtalálására. Most pedig a sikeres témaválasztást követő kihívásokat járjuk körbe, amelyekre megoldási módszereket kínálunk. Lássuk is őket!
A folyamat során számos olyan kihívással nézhetsz szembe, amelyek kutatási témádhoz kapcsolódhatnak, tehát teljesen egyediek. Akadhatnak azonban olyan nehézségek is, amelyek nem csak téged, hanem általánosságban érintik a TDK-zókat. Ezek közül álljon itt most néhány példa:
- A türelem és az önmagadba vetett hit
Talán te is tapasztaltad már magadon, hogy a kezdeti lelkesedés után már kevesebb energiád van egy-egy feladat kivitelezésére. Elkezdődhet egy kevésbé motivált időszak, amikor talán még azt is megkérdőjelezed, hogy elég rátermett vagy-e a feladatra. Ezeknek a mélypontoknak a kivédése érdekében érdemes még a TDK-zás elején egy ütemtervet készítened magadnak, és mindig csupán a következő, kisebb feladatra koncentrálni. Így egyenletesen haladsz majd a kutatásoddal, ami abban is segít, hogy elkerüld azokat a mélypontokat, amikor esetleg még az önmagadba vetett hited is meginog.
„Szerintem türelmesnek kell lennünk önmagunkkal, hinnünk kell abban, hogy elég egyediek és kreatívok vagyunk ahhoz, hogy valami újat alkossunk. Azt tanácsolom, hogy tedd bele ebbe az időszakba az energiád, türelmed és kitartásod” – bíztatja az újakat Nguyen Thuy Valentina, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató, akinek nagysikerű TDK dolgozatának a címe „Az Instagramon történő marketingkommunikáció hatékonyságának vizsgálata a divat kontextusában” volt.
- A támogató közeg ereje
Akárcsak a témaválasztás kapcsán, a mélypontokon való átlendülésnél is meghatározó mások bíztatása, támogatása. Bátran oszd meg másokkal, és ne csak magadban őrlődj rajta, ha éppen hullámvölgyben érzed magad a dolgozatoddal! A másik fél olyan új, más szempontokat hozhat be, amelyek neked korábban nem jutottak eszedbe. Akár a kutatásodban akadtál el, akár általánosabb inspiráció csökkenést élsz át, érdemes megosztanod barátaiddal, szaktársaiddal, vagy éppen a konzulenseddel.
„A konzulensemnek bármikor feltehettem kérdéseim, mindenben a segítségemre volt, sőt, új irányokat is mutatott a témámon belül”- emlékszik vissza arra az időszakra Szigethy-Ambrus Nikoletta, amikor egy kis plusz lendületre volt szüksége TDK dolgozatának írásához. Niki nemzetközi tanulmányok szakos hallgató volt, „Kisebbségi jogokat szabályozó nemzetközi dokumentumok és az ENSZ” című dolgozatával 1. helyezett lett, valamint különdíjat is nyert a TDK-n.
- Kiállás a választott téma mellett
Nem egyszerű feladat egy kellően leszűkített, egyedi kutatási témát találni, azonban sokszor még a kiválasztásnál is nagyobb kihívás kitartani mellette. Előfordulhat, hogy mialatt dolgozol a TDK-don, egy új publikáció jelenik meg a témában, amely felforgatja a korábbi elképzeléseidet, esetleg újra ki kell dolgoznod dolgozatod vázlatát. Előfordulhat, hogy kutatási hipotézised létjogosultságát kérdőjelezik meg, arra sarkallva téged, hogy határozottan állj ki gondolatmeneted mellett. Bármiféle elbizonytalanító hanggal találkozol, leginkább úgy tudsz védekezni ellene, ha minél több szakirodalmat olvasol témádhoz kapcsolódóan, így változatos érvekkel védheted meg kutatásodat.
„Második TDK dolgozatomban egy megosztó témát dolgoztam fel, amit a kutatás során készített interjúim alatt sokan meg is fogalmaztak számomra kritikaként. Az idő, valamint a kitartásom a téma mellett azonban engem igazolt. Egy fél évvel az interjúk készítése után ugyanis csörgött a telefonom, és egy olyan szakértő interjúalanyom, aki korábban kritikát fogalmazott meg a témámmal szemben, kérte, hogy beszéljük át ismét a kérdést. Számomra ez hatalmas szakmai elismerés volt” – mondta Sebesi Petra, amikor „Az online utazási iroda elméleti definíciójának hazai és nemzetközi kutatása” című, 2019-ben írt TDK dolgozatának megírásáról mesélt nekünk.
Láthatod, hogy minden felmerülő kihívásra van megoldás, ha elég eltökélt vagy abban, hogy megírd a TDK dolgozatodat. És miért ne lennél az? Sorozatunk következő része hamarosan érkezik, addig is jó munkát kívánunk azoknak, akik éppen TDK dolgozatukat írják!