Szerző: Sebestyén Lilla | 2021. március 11. | Ki vagyok én?
Nemrég akadt a kezem ügyébe a Bárcsak 20 évesen tudtam volna…című könyv, amiben több olyan témáról is szó van, amit már pedzegettünk blogbejegyzéseinkben. Ebből szemezgettem ebben a bejegyzésben. Gyerekkorunk óta megkérdezik tőlünk, hogy mik akarunk lenni, ha...
Szerző: Tavaszi Tilda | 2021. március 08. | Hogyan érhetem el?
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) komoly szerepet vállal abban, hogy hallgatói az egyetemi éveik alatt megismerjék a vállalkozói lét lehetőségeit és kihívásait. Így aki azzal az ambícióval érkezik az egyetemre, hogy saját ötlettel, saját vállalkozást indítson, itt...
Szerző: Sebestyén Lilla | 2021. március 05. | Ki lehetek?
Kisgyerek korunk óta kérdezgetik tőlünk, hogy „mi leszel, ha nagy leszel?” Erre a kérdésre általában egy darab választ várnak: kukás vagy űrhajós vagy balerina, de semmikép nem azt, hogy űrhajós-kukás-balerina egyben. Vannak páran, akik már gyerekkorukban határozottan...
Szerző: Kupsza Tamás | 2021. március 03. | Hogyan érhetem el?
Kedves végzős diákok! Elérkeztetek életetek egyik legnagyobb döntéséhez, melyen az elkövetkezendő 3-4-5 évetek és a jövőtök fog múlni. Na de nem szeretnénk csatlakozni azoknak a táborához, akik még nagyobb nyomást helyeznek rátok. Tudjuk milyen nehéz helyzet is ez,...
Szerző: Tavaszi Tilda | 2021. március 01. | Ki vagyok én?
Pinczés Marianna még csak 19 éves, elsőéves hallgató volt a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Pénzügyi és Számviteli Karán, amikor egy egyetemi projektmunkába a vártnál sokkal jobban beleásta magát, és nem csak egy jó projektdolgozat, hanem egy valódi vállalkozás...