BGE Pályaválasztás
  • Blog
  • Rólunk
  • Programjaink
  • Partnereink
  • Kapcsolat
Oldal kiválasztása
„Engem nagyon éltet mások segítése”

„Engem nagyon éltet mások segítése”

Szerző: Andrássy Bence | 2021. május 28. | Ki vagyok én?, Kulisszatitkok

A legtöbb egyetemen hallgatói önkormányzat működik, vagyis a HÖK, mely ideális esetben a hallgatói élet színesebbé tétele mellett a hallgatók érdekképviseletéért is nagymértékben felelős – egyfajta ügyvéd, őrangyal, amennyiben valami kevésbé korrekt eljárás éri...
„Aki TDK dolgozat írására adja a fejét, az olyan témát válasszon, ami iránt érdeklődik”

„Aki TDK dolgozat írására adja a fejét, az olyan témát válasszon, ami iránt érdeklődik”

Szerző: Galambos Gergő | 2021. május 25. | Ki vagyok én?, Kulisszatitkok

Turcsik Adrienn a KVIK hallgatójaként a 2020-as intézményi TDK-n mérettette meg magát és végzett a turizmus szekció második helyén. Kutatásában azt vizsgálta, hogy miként lehetne a szállodaiparban az élelmiszer-pazarlást csökkenteni, illetve hogy milyen lehetőségeik...
Interjú dr. Szegedi Krisztinával, a BGE tudományos rektorhelyettesével

Interjú dr. Szegedi Krisztinával, a BGE tudományos rektorhelyettesével

Szerző: Tavaszi Tilda | 2021. május 20. | Kulisszatitkok

„Nagyon örülök, hogy a tudomány ebben a nehéz és bizonytalan időszakban is teret kap” – emelte ki az elmúlt hónapokkal kapcsolatban dr. Szegedi Krisztina, a BGE tudományos rektorhelyettese. A vele készült beszélgetésben a nemrégiben lezajlott Kutatói Napról, az Etikai...
Interjú dr. Csillag Sárával, a BGE PSZK dékánjával

Interjú dr. Csillag Sárával, a BGE PSZK dékánjával

Szerző: Tavaszi Tilda | 2021. május 13. | Kulisszatitkok

„Számomra 2020 az ellentétek éve volt” – összegzi a tavalyi évet dr. Csillag Sára, a BGE PSZK dékánja. Miközben a koronavírus-járvány rendkívüli helyzetet teremtett és 2020-ban jelentkeztek hosszú idő óta a legkevesebben a felsőoktatásba, a PSZK lett a legnépszerűbb...
Interjú dr. Lugasi Andreával, a BGE KVIK újraválasztott dékánjával

Interjú dr. Lugasi Andreával, a BGE KVIK újraválasztott dékánjával

Szerző: Tavaszi Tilda | 2021. március 31. | Kulisszatitkok

Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja tavaly év végén vehette át Egyetemünk Rektorától újabb dékáni kinevezését, melynek kapcsán első gondolata az volt, hogy esélyt kapott a folytatásra. Az újabb lehetőségről, az elmúlt, rendkívül mozgalmas időszak sikereiről,...
Karrierem első legfontosabb kérdése: „Mi az, ami minden nap motivál a munkámban?”

Karrierem első legfontosabb kérdése: „Mi az, ami minden nap motivál a munkámban?”

Szerző: Tavaszi Tilda | 2020. november 29. | Kulisszatitkok

Dr. Dósa Kata a BGE Oktatásmódszertani Központjának (OMK) vezetője. Eredetileg a bolygó kapitánya szeretett volna lenni, így környezettudományt végzett az ELTE-n. Aztán az Egyesült Államokban a doktori iskolában eltöltött több évi útkeresés során rájött, hogy mit is...
« Régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések »

Archívum

  • 2025. március
  • 2024. december
  • 2024. június
  • 2024. április
  • 2023. június
  • 2022. augusztus
  • 2022. június
  • 2022. április
  • 2022. március
  • 2022. február
  • 2022. január
  • 2021. december
  • 2021. szeptember
  • 2021. június
  • 2021. május
  • 2021. április
  • 2021. március
  • 2020. november
  • 2020. október
  • 2020. szeptember
  • 2020. augusztus
  • 2020. július
  • 2020. május
  • 2020. április
  • 2020. március
  • 2020. február
  • 2020. január
  • 2019. december
  • 2019. november
  • 2019. október
  • 2019. szeptember
  • 2019. augusztus
  • 2019. július
  • 2019. június
  • 2019. május
  • 2019. április
  • 2019. február
  • 2019. január
  • 2018. december
  • 2018. november
  • 2018. október
  • 2018. szeptember
  • 2018. augusztus
  • 2018. július
  • 2018. június
  • 2018. május
  • 2018. április
  • 2018. március
  • 2010. november

Kategóriák

  • Hogyan érhetem el? (100)
  • Ki lehetek? (47)
  • Ki vagyok én? (49)
  • Kulisszatitkok (58)
  • Programok (39)

Szerzők

  • Adminisztrátor (101)
  • Andrássy Bence (9)
  • Dörgő Dávid (3)
  • Eszter Turóczi (10)
  • Falusi Bálint (8)
  • Galambos Gergő (9)
  • Gerecs Zsófi (8)
  • Griezer Fanni (3)
  • Hegedűs Fanni (2)
  • Kupsza Tamás (7)
  • Nyéki Judit (10)
  • Répászky Márk (1)
  • Sebesi Petra (3)
  • Simon Dániel (4)
  • Szakály Zsófi (15)
  • Tavaszi Tilda (28)
  • Tornyai Klarissza (5)
  • Vendég (13)
  • Vendég (1)
  • Zimányi Krisztina (5)
  • Blog
  • Rólunk
  • Programjaink
  • Partnereink
  • Kapcsolat
© 2018 Budapesti Gazdasági Egyetem | Adatvédelem